Öt különleges macskafajta, amelyek emberi beavatkozás nélkül alakultak ki a természetben: 1. **Sziámi macska**: Eredetileg Thaiföldön (akkoriban Siam néven ismert) alakult ki, a sziámi macska egyedülálló megjelenéséről és különleges hangjáról ismert. A t

Az emberi beavatkozás nélkül létrejött macskákon azt értjük, amelyek egy adott területen, célzott tenyésztés nélkül, hasonló jegyekkel felvértezve fejlődtek ki generációkon keresztül. Ma már természetesen ezen fajták nagy részének is van standardja, éppen ezért a tenyésztésük is tudatosan zajlik, ám alapvetően maguktól alakultak ki.

Cikkünkből felfedezheted az emberi beavatkozás nélkül kialakult macskafajták (a teljesség igénye nélkül) izgalmas történetét és jellegzetességeit. Ezek a különleges teremtmények valódi csodák, melyek a természet varázslatos munkáját tükrözik!

Hazájában a török angóramacska nem csupán házi kedvenc, hanem nemzeti kincs is, amely a legrégebbi ismert hosszú szőrű macskafajták közé tartozik, s egyes vélemények szerint más hosszú szőrű fajták ősének számít. Ez a kecses és elegáns jószág nemcsak megjelenésében tűnik ki, hanem rendkívüli akaraterejével és izomerővel is bír. A földön való sétálásra csak akkor hajlandó, ha már tényleg elkerülhetetlen. A fajta nevét a török főváros, Ankara után kapta, amely korábban Angóra néven volt ismert. Már a 16. századból is találhatunk írásos nyomokat, amelyek tanúsítják, hogy Törökországból Európába hozták őket. Érdekesség, hogy Marie Antoinette is rajongott az angórákért, akik a francia udvar egyik kedvenc állatai közé tartoztak.

A 1930-as években a török kormány elindította saját állatkertekben zajló tenyésztési programjait, mivel szembesültek azzal a sajnálatos valósággal, hogy egyes fajok a kihalás fenyegetésével néznek szembe. Ennek hátterében nagyrészt az állt, hogy a perzsák kitenyésztéséhez jelentős számú egyedet használtak fel.

A Thaiföldről származó korat macska lenyűgöző története egészen az 1300-as évekig nyúlik vissza, és bár az évek során a megjelenése szinte alig változott, a kultúrában betöltött szerepe annál inkább gazdagodott. E különleges fajtát először Amour Pimaiban fedezték fel, amely Thaiföld Korat tartományának szívében található, egykori jelentős kereskedelmi csomópontként. A korat macskák azonban nem voltak közönséges háziállatok; mivel szerencsehozóknak tartották őket, csak olyanok birtokolták őket, akik "tiszta vérvonalúak" voltak. E csodás állatok a jólét és a boldogság jelképei is, így hagyományosan menyasszonyoknak ajándékozták őket, hogy a házasságuk boldog és sikeres legyen.

Jean Johnson 1959-ben hozta el az Egyesült Államokba az első két korat macskát, majd egy évtizeddel később Daphne Negus kilenc macskával tért vissza Thaiföldről, ezzel megerősítve a fajta vérvonalát. Ekkor indult el a korat tudatos tenyésztése, amelynek célja a fajta megőrzése és fejlődése volt.

A kuríliai csonkafarkú macska származása az orosz Szahalin szigetére és a Kuril-szigetekre nyúlik vissza, mely utóbbi egy kb. 90 vulkanikus szigetből álló lánc, amely 700 mérföld hosszan terül el az orosz Kamcsatka-félsziget és a japán Hokkaido között. Oroszországban örömmel jegyezték fel, hogy ezek a különleges, rövid farkú macskák legalább két évszázada élnek ezen a távoli vidéken. Kivételes vadászati képességeiknek köszönhetően tudtak megmaradni ebben a viszonylag elszigetelt környezetben, és hosszú ideig fennmaradtak.

Az 1950-es években orosz katonák és tudósok vettek részt abban a különleges küldetésben, hogy Közép-Oroszországba szállítsák azokat az állatokat, amelyeket egerészként kívántak háziasítani. Az első lépéseket Lilia Ivanova és Tatyjána Bocsarova (a Reneszánsz Tenyészet alapítói) tették meg a fajtának a tenyésztése terén Oroszországban. Hamarosan más tenyésztők is csatlakoztak hozzájuk, hogy közösen dolgozzanak a fajta fejlesztésén. Bocsarova különös figyelmet fordított a genetikai változatosság megőrzésére, ezért rendszeresen importált macskákat a szigetekről, így elkerülve a beltenyészet problémáit.

A sokoke, vagy a sokoke erdei macska a házi macska természetes fajtája, amelyet az 1970-es évek végétől fejlesztettek ki és standardizáltak a keleti, tengerparti Kenya elvadult khadzonzo tájfajtából. Nevét az Arabuko Sokoke erdőről kapta, amely az a terület, ahonnan az alapállományt nyerték a fajtafejlesztés érdekében. Különleges megjelenése miatt sokan ősi eredetű cicának vélik, de egyelőre ezt az állítást nem sikerült bizonyítani. Ahogyan azt sem, hogy a sokoke házi macska és vadmacska hibridje lenne. Az őshonos populáció szoros rokonságban áll egy szigetlakó csoporttal, a Lamu macskával, amely északabbra található.

A sokoke, mint fajta története az 1970-es években kezdődött, amikor is Jeni és David Slater a Sokoke erdő közelében életek. Befogadtak két őshonos kiscicát, és megfigyelték, hogy ezek az állatok csak rovarokra vadásznak. Amikor beszéltek egy helyi állatorvossal, ő elmondta nekik, hogy ő is látott már ilyen macskákat, akik kifejezetten a fákon élnek. Ezen információk hatására döntött Jeni úgy, hogy belevág a tenyésztésbe.

Az Égei-tengeri macska, más néven aegean macska, a gyönyörű Görögország és a varázslatos Küklád szigetcsoportról, valamint Nyugat-Törökországból származik. Ezt a macskafajtát a világ egyik legrégebbi háziasított képviselőjeként tartják számon, hiszen a helyi legendák szerint már a bronzkorban is felfedezték őket a szigeteken. Ezek a macskák a görög és török halászkikötőkben is fellelhetők, ahol a tenger gyümölcsei körüli zűrzavarban keresgélve várják a következő ízletes falatot. Vadon élő társaik pedig a sziklás partok mentén élnek, és a helyi égei fali gyíkokra (Podarcis erhardii) vadásznak, ügyességükkel és fürgeségükkel lenyűgözve a megfigyelőket. Görögországban pedig nem csupán házikedvencként, hanem nemzeti kincsként is tekintenek rájuk, mély kulturális és történelmi jelentőséggel bírva.

A tenyésztők az 1990-es évek elején indították el ennek a fajtának a kifejlesztését, azonban eddig még egyik jelentős szervezet sem ismerte el hivatalosan. Érdekesség, hogy ez az egyetlen őshonos macskafajta Görögországban.