A háborús propaganda alapelvei - mit érdemes észben tartanunk? A háborús propaganda olyan kommunikációs eszköz, amelyet a konfliktusok során használnak a közvélemény befolyásolására és a társadalmi támogatás megszerzésére. Az alábbiakban néhány fontos al

Anne Morelli belga történész 2001-ben megjelent "A háborús propaganda alapelvei" (Principes élémentaires de propagande de guerre) című monográfiájában merész vállalkozásra adja a fejét: tíz alapelvet fogalmaz meg, amelyek a modern háborús propaganda működését hivatottak rendszerezni. Munkájában részletesen elemzi, miként formálják a háborús narratívák a közvéleményt és befolyásolják a társadalmak gondolkodását a konfliktusok idején.

Anne Morelli belga történész elemzésének nem célja a háborús felek közötti igazságtétel vagy a diktatúrák mentegetése, hanem annak bemutatása, milyen ismétlődő sémák szerint működik a propaganda a nyilvánosságban - békeidőben és válsághelyzetekben egyaránt.

Morelli hangsúlyozza, hogy nem az a célja, hogy a szándékok tisztaságát mérlegelje, vagy eldöntse, ki az, aki hazudik, és ki az, aki igazat mond; nem is kívánja megítélni, hogy ki hisz valóban abban, amit állít. "Egyedüli célom, hogy bemutassam a propaganda működésének alapelveit, és rávilágítsak arra, hogyan használják ezeket" - írja A háborús propaganda alapelvei (Principes élémentaires de propagande de guerre) című 2001-ben megjelent munkájának bevezetőjében.

Mindenekelőtt érdemes hangsúlyozni, hogy a modern háborúk – mint az első és második világháború, valamint a konfliktusok Irakban és Jugoszláviában – elkerülhetetlenül rávilágítanak egy fontos kérdésre: a nyugati demokráciák és a hozzájuk kapcsolódó médiarendszerek felelőssége nem hagyható figyelmen kívül. A történelmi események elemzése során világos, hogy a médiának kulcsszerepe volt ezekben a konfliktusokban, és emiatt szükséges a felelősségük alapos vizsgálata.

Morelli munkája nem csupán rendszerezi a propaganda különféle formáit, hanem történelmi példák segítségével új megvilágításba helyezi ezeket. Alapjául Arthur Ponsonby "Hazugságok háború idején" (Falsehood in War-Time) és George Demartial "A tudat mozgósítása" (La mobilisation des consciences) című írásai szolgálnak, amelyek az első világháborús propaganda tanulságait elemzik és értelmezik.

Morelli ezek alapján alkotta meg tízpontos rendszerét, amelyet később a világháborúkon túl a balkáni konfliktusokra és az iraki háborúra is alkalmazott. A tíz alapelv közül négy közvetlenül a "barát vagy ellenség" logikájából ered - abból az egyszerűsítő, fekete-fehér gondolkodásmódból, amely a háborús kommunikáció alapját képezi.

1. Mi nem akarunk háborút, csak védekezünk!

Az első propagandaelv alapvetően azt mutatja meg, hogy egyetlen állam sem mer nyíltan háborút hirdetni: a vezetők mindig ügyesen tálalják a helyzetet, mintha csupán reagálnának a külső fenyegetésekre, így a háborúra kényszerítve érzik magukat. Morelli hangsúlyozza, hogy különösen demokratikus rendszerekben elengedhetetlen a társadalom támogatása a katonai akciókhoz, ezért a háborút rendszerint békés szavakkal öltöztetik fel. Például a hadsereg mozgósítása nem háborús cselekedetként jelenik meg, hanem inkább mint „a béke megőrzésének eszköze”.

A háború következményeiért kizárólag az ellenfél tehető felelőssé!

Ezek szerint a retorika azt sugallja, hogy az ellenfél nemcsak értékeinket tiporja sárba, hanem a szabadságunkat is fenyegeti, sőt, lényegében a létünket akarja eltüntetni. Így tehát, nem marad más lehetőségünk, mint hadba vonulni - háborút viselni a háború megelőzése érdekében. Ez a gondolkodásmód szoros rokonságban áll Orwell híres megállapításával: "A háború: béke."

Így indokolta például a náci Németország a Lengyelország elleni támadást, vagy az Egyesült Államok az iraki háborút: az ellenfél "kényszerítette ki" az erőszakot. A felelősség ilyenkor egyoldalúan az ellenséget terheli - legalábbis a hivatalos narratívában.

3. Az ellenség vezére teljességgel romlott - igazi ördögi lény.

Morelli szerint a gyűlöletet nem lehet egy egész népességre irányítani, ezért a propaganda mindig egyetlen személyre fókuszál: az ellenség vezetőjére. Ő lesz az arc, aki a "gonosz" megtestesítője, az emberiség ellensége. Így vált démonizált figurává Bin Laden, Szaddám Husszein - "őrült zsarnokok", akiktől meg kell szabadítani a világot.

Ez az eljárás megszemélyesíti az ellenséget, leegyszerűsíti a konfliktust, és morálisan igazolja a háborút.

A propaganda gyakran a testi megjelenés, a szexuális szokások és egyéb személyes jellemzők eszközeivel manipulálja a közvéleményt a karaktergyilkosság céljából. Ebben a keretben a történelem nem társadalmi dinamikák mentén alakul, hanem "nagy emberek" cselekedetei formálják azt. Morelli azonban elveti ezt a "hőscentrikus" nézőpontot, és inkább a társadalmi és gazdasági viszonyokból kiindulva, dialektikus megközelítést alkalmaz a történelem megértésére.

A démonizálás nem csupán a háborús cselekmények végrehajtását segíti elő, hanem egyúttal gátat is szab a valódi párbeszédeknek és mélyreható elemzéseknek.

4. Nem csupán saját érdekeinket képviseljük, hanem egy valóban értékes célt szolgálunk!

A háborús propaganda egyik legfőbb trükkje abban rejlik, hogy a valódi, jellemzően gazdasági és geopolitikai szándékokat morális eszmék álarca mögé bújtatja.

Morelli hangsúlyozza, hogy a közvélemény támogatásának megszerzése csak úgy lehetséges, ha az emberekben azt az érzést keltik, hogy a háború valamilyen nemes cél érdekében zajlik – mint például az emberi jogok védelme, a demokrácia előmozdítása vagy a kisebbségek oltalmazása. Ezt a gondolatot George W. Bush is megfogalmazta, amikor azt mondta: "Nem az olajért harcolunk, hanem a brutális agresszió leküzdése érdekében."

A hivatalos retorika alapján a fegyveres beavatkozás nem csupán érdekérvényesítés, hanem erkölcsi kötelezettségnek számít – még abban az esetben is, ha a valóságban ezek a szándékok gyakran nem valósulnak meg.

5. Az ellenség tudatosan hajt végre szörnyűségeket; míg ha mi tévedünk, az csupán a véletlen műve.

Morelli véleménye szerint a háborús propaganda elengedhetetlen eleme az ellenség brutális cselekedeteinek eltúlozása vagy akár teljes mértékben kitalálása.

Miközben a saját erőinket "humanitárius misszióként" és felszabadítóként tüntetik fel, addig az ellenfelet - szándékosan - brutális, vérszomjas és érzéketlen erőként ábrázolják.

Fontos elem az is, hogy ha a saját oldalon történnek is túlkapások, azokat elszigetelt, véletlen eseményekként tálalják - szemben az ellenséggel, akinél ezek szándékos, rendszerszintű cselekedetként jelennek meg. A cél mindig ugyanaz: az ellenség démonizálása és dehumanizálása.

6. Az ellenség tiltott fegyvereket vet be

Ez az elv szoros összefüggésben áll az előző ponttal, ahogyan Morelli is hangsúlyozza:

Míg mi hűen ragaszkodunk a "lovagi erények" szelleméhez, és tisztességesen küzdünk, addig ellenfelünk a legaljasabb, tilalom alá esett és embertelen módszereket vet be.

Az első világháború alatt mindkét oldal alkalmazott harcigázokat, azonban propagandájuk során mindig a másik felet hibáztatták a "kezdeményezésért". A gázfegyverek használatát pedig az embertelenség jelképeként állították be, így próbálva elítélni ellenfeleiket.

7. A mi veszteségeink minimálisak, míg az ellenség kárai hatalmasak.

Morelli véleménye szerint a háborús propaganda egyik legfontosabb aspektusa a veszteségek manipulálása. Ennek a stratégiának két fő célja van: egyrészt a közvélemény moráljának megőrzése, másrészt a győzelem illúziójának fenntartása.

Az első világháború kezdeti szakaszában, alig néhány hét elteltével, a hadseregek már több mint 300 ezer áldozattal néztek szembe. Mégis, a vezérkar hivatalosan egyetlen ló elvesztését sem volt hajlandó elismerni, nemhogy az emberek életét.

8. A művészek és az értelmiségiek lelkesedéssel állnak ki az ügyünk mellett.

Morelli megfigyelése szerint a háborús propaganda hatékonysága akkor éri el csúcspontját, amikor kulturális tekintélyek is a nemzeti ügy mellé állnak. Már az első világháború óta szokássá vált, hogy írók, festők, zenészek és tudósok nyilvánosan kifejezik támogatásukat hazájuk háborús szerepvállalása iránt, ezzel biztosítva az értelmiség legitimitását. A karikaturisták az ellenfelet brutalitás szimbólumaként ábrázolják, míg a fotósok olyan áldozatokat örökítenek meg, akikkel a célcsoport könnyedén azonosulhat, így erősítve a háborús narratívát.

A művészek és értelmiségiek támogatása segít a háborús politika társadalmi elfogadtatásában - hitelessé, sőt "nemessé" teszi azt.

Az ügyünk szent, mint a legfényesebb csillag az éjszakai égbolton. Minden lépés, amit teszünk, a célunk szolgálatában áll, és a szívünkben hordozzuk a hitet, hogy amit képviselünk, az igaz és nemes. Az elköteleződésünk nem csupán szavakban, hanem tetteinkben is megnyilvánul, hiszen az ügyünk a jövőnk alapját képezi.

Ezen nézőpont szerint a háborút "szent háborúként" értelmezik, keresztes hadjáratként, amelyet isteni megbízatásként kell végrehajtani. A harc így nem csupán politikai döntés, hanem a "jó és a rossz" közötti kozmikus összecsapásként jelenik meg. E felfogás különösen George W. Bush elnöksége alatt nyert teret, amikor az Irak ellen indított háborút "a gonosz tengelye" elleni küzdelemként állították be, míg a demokrácia terjesztését isteni küldetésnek tekintették. Ezzel a politikai döntések biblikus dimenziót nyernek, miközben a mögöttes társadalmi és gazdasági okok háttérbe szorulnak.

Az "ügy szentsége" minimum erkölcsi fölényt biztosít, de isteni akarattá is emelheti a háborút - így azzal szembeszállni bűn vagy eretnekség.

10. Aki kétkedik, az valójában az ellenség malmára hajtja a vizet, így árulónak számít.

Ez az utolsó alapelv az összes többit megerősíti. Morelli szerint a háborús propaganda legfontosabb védekezési mechanizmusa, hogy bármiféle kritika vagy eltérő vélemény árulásnak minősül. A világ két részre szakad: jókra és gonoszokra - nincs köztes állapot. A vitát ellehetetleníti a "médialincselés" fenyegetése - a pluralizmus megszűnik, az ellenzéki vélemény pedig morális diszkreditálás tárgyává válik.

A kritikus hangok elnémítása a propaganda egyik legfontosabb alapköve: aki eltér a hivatalos narratívától, az nem csupán ellenzéki véleményt képvisel, hanem árulónak, sőt, az ellenség kiszolgálójának minősül.

A mai médiakörnyezetben, ahol a hírek és narratívák gyorsan és gyakran kritikátlanul terjednek, Anne Morelli tíz propagandaszabályának ismerete segít leleplezni azokat a retorikai mintákat, amelyekkel a közvéleményt háborús helyzetekben - vagy akár politikai és gazdasági konfliktusok során - befolyásolják.

Ezek az alapelvek rávilágítanak arra, hogyan alakul ki az a torzított, manipulációra épülő kommunikációs forma, amely saját pozíciónk erkölcsi fölényét hirdeti, miközben az ellenfelet démonikus fényben tünteti fel. E közben a saját érdekeinket idealizálva ábrázolja, és mindenféle kritikát árulásként értékel. Ez a fajta logika nem csupán a klasszikus háborúk során érvényesül, hanem egyaránt megfigyelhető az információs háborúkban, politikai kampányokban, és akár gazdasági vagy geopolitikai diskurzusokban is.