A Netflix karácsonyi üzenete: az emberiség útvesztője.

A következő sorokban spoileresen tárgyaljuk a Squid Game első évadát, míg a második évadról csak finom utalásokat teszünk, így bátran olvashatja bárki, aki még nem merült el a sorozat világában. Az első évad feszültséggel teli eseményei mély nyomot hagynak a nézőkben, hiszen a játékosok élet-halál harcba keverednek, miközben a szörnyű valóság és a gyermeki játékok brutális keveréke bontakozik ki előttünk. A karakterek sorsa, a barátságok és árulások mind olyan elemek, amelyek feszültséget és érzelmi mélységet adnak a történetnek. A második évad már most izgalmas kérdéseket vet fel, hiszen új karakterek és váratlan fordulatok várnak ránk. A korábbi események hatására a játékok folytatódnak, és a nézők kíváncsian várják, hogy a főszereplők hogyan reagálnak a megpróbáltatásokra, valamint milyen új kihívásokkal néznek szembe. A második évad ígérete egy újabb fordulatos utazás, amely nemcsak a régi karaktereket, hanem újakat is bemutat, így tovább gazdagítva a történetet. Tehát, ha még nem láttad az első évadot, érdemes belevágni, mert a második évad izgalmas kiegészítéseket és meglepetéseket tartogat, amelyeket nem akarsz kihagyni!

Nem tudom elképzelni, hogy létezne olyan sorozat, amelyik olyan hatalmas elvárásokkal nézne szembe, mint a Squid Game (más néven: Nyerd meg az életed!). A Netflix vezetői, miután az első évad hatalmas sikert aratott, szinte megrészegültek a lehetőségtől, hogy egy igazi pénzügyi birodalmat építhetnek a sorozat köré. A Squid Game folytatása már-már másodlagossá vált, hiszen elkészült a videójáték, indult egy reality show, és több városban is megvalósították az élő Squid Game helyszíneket. Emellett szinte minden nagyobb márka valamilyen együttműködést kötött a sorozattal, és a folytatás kampányára is hatalmas összegeket költöttek. Az új évad premierjét pedig karácsonyra időzítették, hogy még azok is rákattintsanak, akik csak unalmukban böngésznek a Netflix kínálatában. Ilyen felvezetés mellett szinte biztosra vehető, hogy a Squid Game újabb rekordokat fog döntögetni, a FOMO (fear of missing out) érzése pedig tovább serkenti majd a nézettséget hetekig.

Ebben a túlpörgetett környezetben simán elégedett lettem volna azzal, ha a Squid Game csak egy tisztességesen elkészített második évaddal tér vissza, de a folytatás az izgalmas témafelvetések mellett is eléggé döcög. Az meg szimplán csak dühítő, hogy az egész évad igazából csak egy hosszú felvezetésnek tűnik a sztorit lezáró harmadik szezonhoz. Pénzügyileg teljesen értem, hogy megéri két részre szedni a történet befejezését, de ezt a fárasztó trendet lassan átugorhatná a szórakoztatóiparból valaki azzal, hogy felvállaltan egy szuszra zár le egy sztorit, és nem a profitmaximalizálás dönt egy film/sorozat tempójáról, végéről.

A Squid Game második évada ott folytatódik, ahol az előző rész véget ért: Gihun, aki megnyerte a játékot és Szöulban maradt, elhatározta, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy elérje a titokzatos játékvezetőt, és ezzel örökre véget vessen a halálos versenynek. A megszerzett vagyonát bűntudatból kizárólag arra fordítja, hogy egy zsoldos csapatot toborozzon, akik segítenek neki a célja elérésében. Közben Dzsunho, a rendőr, aki az előző évad végén felfedezte, hogy a maszk mögött a bátyja rejlik, szintén a játék helyszínét keresi. Az új évadban világossá válik, hogy Gihun és Dzsunho összefognak, hogy közösen lépjenek fel a játék ellen. A történet főként arra koncentrál, hogyan áll össze egy csapat a két főszereplő körül, és hogyan próbálnak mindent megtenni a játék leállításáért. Gihun annyira eltökélt, hogy végül saját életét kockáztatva ismét a 456 játékos között találja magát, viselve a jól ismert 456-os számot, miközben Dzsunho csapata kívülről próbálja támogatni őt. Két epizódnyi feszültség után elérkezünk a várva várt pillanathoz: Gihun szembenéz a rémisztő óriásbabával, a játék valódi tétjét még nem felfogó több száz ember társaságában. A jelzés elhangzik: zöld fény, piros fény, és egyre többen esnek el a verseny során.

Bár az előzetesek már sok mindent felfedtek, a film hosszú bevezetése első pillantásra talán feleslegesnek tűnhet. Az alkotók azonban védhetik a döntésüket, hiszen ebben a kiterjedt expozícióban olyan témák kerülnek terítékre, amelyek gazdagítják a történetet. Például betekintést nyerünk abba, hogy Dzsunho bátyja milyen élethelyzetekkel nézett szembe, mielőtt részt vett a kegyetlen játékban. Emellett az új játék szereplőinek motivációját és háttértörténetét is jobban megérthetjük. A teljes évad ismeretében a legnagyobb problémát nem is annyira a bevezetés jelenti, hanem inkább az új játék bemutatásával kapcsolatos részek. Még az író-rendező, Hvang Donghjok stresszes pillanataira is találunk humoros utalásokat, de a valódi kihívások inkább a játék dinamikájában rejlenek.

Amikor az író-rendező elárulta, hogy egyáltalán nem gondolkodott abban, hogy folytatja a Squid Game-et, arra azért nem számítottam, hogy a Netflixnek kicsit átcsomagolva eladja ugyanazt a sztorit másodszorra is. A második évadban megint csak nem teljesen tiszta játékot látunk a 456 versenyző között, ismét van olyan a játékosok között, aki nem az, akinek mutatja magát. A játékosok között kialakuló szövetségek, érdekszövetségek is ugyanolyan hamar hullanak szét, mint az első évadban, és ezúttal is van abszolút negatív hős a versenyzők között - aki viszont ezúttal inkább nevetséges, mint félelmetes. A legveszélyesebb, és leggátlástalanabb játékos az új évadban Thanos, a rapper, akit a Top néven ismert koreai előadó alakít, hát, mondjuk úgy, nem annyira árnyaltan. Az olykor a rapszövegeivel fenyegetőző, koreairól gyakran angolra váltó, a játékot dizájnerdroggal tetéző Thanos karaktere az egyik mélypont a sorozatban, pedig az új évad azért még mellette is felvonultat néhány egészen karikatúraszerű, kínos figurát.

Az új évadban egy lényeges változás figyelhető meg: a játékok közötti szavazások most sokkal nagyobb jelentőséggel bírnak. A Squid Game szabályai alapján a versenyzőknek lehetőségük van arra, hogy a következő kör megkezdése előtt úgy döntsön, befejezik a játékot, és így hazatérnek az addig összegyűjtött pénzükkel. Ehhez azonban szükséges, hogy a játékosok többsége a játék leállítására szavazzon. Ha viszont csupán egy szavazattal többen választják a folytatást, a következő kör elindul, amely újabb tragédiákat hoz a játékosok számára.

A Squid Game-ben nyilván nem zárt fülkékben zajlik a szavazás, a drámai hatás miatt a versenyzők egymás előtt, egyesével adják le a voksukat. Itt jutunk el a sorozat második évadának legfontosabb témájához, a demokrácia illúziójáig, ahogy a játékosok minden olyan mocskos, vagy morálisan minimum megkérdőjelezhető eszközt bevetnek, ami a politikából is ismerős lehet. Megfélemlítés, érzelmi manipuláció, nyomásgyakorlás, hazugságok alakítják a szavazás menetét, ezek a jelenetek élőben eljátszott kommentfolyamokra hasonlítanak, ahol szépen elordibál mindenki a másik mellett, anélkül, hogy meghallana bármit a többiek gondolataiból.

Ez a szabály remekül alkalmas arra, hogy a résztvevők között feszültséget generáljon, hiszen akik a folytatás mellett döntenek, készek kockáztatni saját és mások életét a még nagyobb nyeremény reményében. Ezzel szemben azok, akik a játék leállítása mellett érvelnek, úgy vélik, hogy az emberi élet értéke felülmúlja a pénz nyújtotta előnyöket. A szavazások következtében kialakuló, amúgy is megosztott minitársadalom feszültségeit tovább fokozza, hogy a versenyzők ezúttal még markánsabb identitásokat képviselnek. Az új évadban találkozhatunk transznemű karakterrel, egy idősebb konzervatív youtuberrel, aki a bitcoin világába merült, valamint vallási fanatikusokkal. A hangadók mellett ott vannak a saját döntéseik súlyától tartó, visszahúzódó egyének is. Ez a környezet világosan megmutatja, hogy az elbújás vagy az eszképizmus nem jelent valódi megoldást; hiszen a passzivitásnak éppúgy súlyos következményei lehetnek, mint az agresszív cselekedeteknek.

Gihun számára is az talán az első igazán reményvesztett pillanat az új évadban, amikor rájön, hogy ebben az extrém módon felfokozott hangulatban nincs középút: vagy követendő messiást, vagy hazudozó szélhámost lát benne a legtöbb játékos, attól függően, hogy melyik hangadóhoz csatlakozott.

a Squid Game valóban lenyűgözően tükrözi a társadalmi feszültségeket, amelyek mindennapjainkat átszövik. A nézők nem csupán passzív szemlélődők, hanem aktív résztvevőkké válnak, amikor elgondolkodnak azon, hogy saját életükben mikor és hogyan lépnének túl a morális határokon. Az új évadban, bár a látványos játékok izgalmasak, a valódi dráma a szavazási folyamatok körül zajlik. Az egyes csoportok közötti feszültségek és az önérvényesítés küzdelme sokkal inkább tükrözi a valóságot, mint a vérbő játékok. Ahogy a résztvevők egyre inkább kétségbeesnek, hogy érvényesítsék akaratukat, a passzivitás és az aktív cselekvés közötti választás egy új dimenziót ad a történetnek, és arra kényszerít minket, hogy saját döntéseink súlyát is mérlegeljük.

a Squid Game 2 reményvesztettebb, cinikusabb az elődjénél, és ennyiben az új évad jól lekövette az első szezon óta eltelt három évet, ahogy még agresszívebb, még kilátástalanabb lett a világ, ahol élünk.

Ahogy a sorozat végre kezdi megtalálni a saját ritmusát, és az új főszereplők sorsa is egyre izgalmasabbá válik, az alkotók ismét irányt váltanak, mintha az utolsó epizód csupán egy hosszú előzetest szolgáltatna a már elkészített következő évadra. Sajnos nem tudom megnyugtatni azokat, akiket irritálnak a túlságosan drámai cliffhangerek; a Squid Game legfontosabb kérdései továbbra is megválaszolatlanul lógnak a második évad végén. Alig kapunk új információt a játék hátteréről, és a játékmester motivációi is homályban maradnak. A szervkereskedelemmel kapcsolatos szálat pedig annyira elnyújtják az új epizódokban, hogy ez a melléktörténet fokozatosan elveszíti vonzerejét.

Sajnálatos, hogy a második évad ennyire hullámzó lett, hiszen az új karakterek között számos olyan figura van, akiket az alkotók már most jobban kiaknázhattak volna. Például az elsőre klisésnek tűnő transznemű karakter valójában az egyik legérdekesebb szereplővé nőtte ki magát, míg az anya és fia közötti dinamikát is meglepő fordulatok fűszerezik. Ráadásul a maszkos dolgozók között is feltűnik egy figyelemre méltó karakter, aki szintén hozzájárul a történet szövevényességéhez. Ugyanakkor az egész képet eléggé elhomályosítja, hogy Dzsunho bátyja után kutató szálja sajnos gyenge lett, mivel már az elejétől fogva egyértelmű, hogy miért nem érnek el sikert a rendőrök a játék helyszínének felkutatásában.

A Squid Game második évada sajnos sok kérdést hagy maga után, különösen az utolsó epizód után, amely olyan érzést kelt, mintha egy félbehagyott mondatot olvasnánk. Bár az új évad néhány részben ügyesen tükrözi a társadalmi megosztottságot, a közbeszéd őrületes alakulását, az emberi kapcsolatokra nehezedő identitásharcot és a kilátástalanságot, úgy tűnik, hogy a történet önmagában csak egy évadra elegendő lendülettel rendelkezett. Ennek következtében talán feleslegesen osztották meg a cselekményt, ami élvezeti értékét csökkenti.

A nemzetközi, pontosabban az angol nyelvű sajtó az új évad premierje előtt kicsit félreértette a sorozat alkotójának humorát, amikor Hvang Donghjok azt mondta, legszívesebben elköltözne egy szigetre, és soha nem hallana többet a Netflixről és a Squid Game-ről. Később tisztázták, hogy Donghjok csak viccelt, de elnézve a második évadot, ebben a viccben bőven volt igazság is, mert a Squid Game az új részekben többször az első évadban már azért körbejárt köröket futja.

A koreai filmipar és a streamingóriások közötti feszültség már régóta a középpontban áll, és a legfrissebb hírek a kreatív alkotók kizsigereléséről és a nem éppen kedvező fizetésekről csak tovább fokozzák ezt a feszültséget. Éppen ezért nem meglepő, hogy Donghjok is szembesült a helyzettel, és a pénzkötegekkel teli malacpersely látványa végül őt is arra ösztönözte, hogy anyagi okokból a játék folytatása mellett döntsön. Az ilyen döntések mögött sokszor a megélhetés kényszere áll, így érthető, hogy az alkotók kénytelenek mérlegelni a lehetőségeiket.