Egy titokzatos robbanás rázta meg a várost, amelynek epicentruma egy atomreaktor közelében található. A hatalmas detonáció következtében felfordult a környék, de a hatóságok számára rejtély maradt, hogy ki állhat a háttérben. A nyomozás jelenleg is tart,

1979. szeptember 22-én egy amerikai Vela műhold észlelte a dél-afrikai partok közelében a "kettős villanást", amely egyértelmű indikátora volt egy légköri nukleáris detonációnak. Ez az esemény komoly aggodalmakat keltett a nemzetközi közösségben, mivel az ilyen robbanások súlyos következményekkel járhatnak a globális biztonságra nézve.

A Vela műholdakat kifejezetten arra alkották, hogy nyomon követhessék az ilyen típusú eseményeket, ezzel hozzájárulva a részleges atomcsend-egyezmény betartásához. De mennyire megbízható volt ez a technológia? A Vela 41 például több hasonló jelzést érzékelt, melyek mindegyike igazolt nukleáris kísérletnek bizonyult. Kivételt képezett csak ez az egy eset.

Aznap este Jimmy Carter amerikai elnök naplójában megemlítette az esetet: "Nukleáris robbanásra utaló jelek voltak a dél-afrikai térségben - vagy Dél-Afrika, vagy Izrael hajtott végre végre robbantást hajóról, vagy pedig semmi sem történt."

Bár a legmagasabb kormányzati körök sem voltak teljesen egyetérthetők a kérdést illetően, Carter adminisztrációja végül a legkevésbé valószínű forgatókönyvet választotta: hivatalosan azt állították, hogy nem történt nukleáris robbanás. Negyven év elteltével azonban egyre több bizonyíték lát napvilágot, amely ennek az állításnak az ellenkezőjét támasztja alá. A Foreign Policy magazin alapos elemzése szerint Carter három lehetséges alternatívája közül az újabb információk egyre inkább egy izraeli nukleáris teszt lehetőségére utalnak. Hogy ez lehetett a legvalószínűbb forgatókönyv, azt magának Carternek is el kellett ismernie egy 1980. februári naplóbejegyzésében:

Kutatóink között egyre szélesebb körben terjed el az a meggyőződés, hogy Izrael ténylegesen végrehajtott egy nukleáris robbantást.

Bármi is legyen a véleményünk, az amerikai kormány Jack Ruina irányítása alatt egy bizottságot állított fel az incidens részletes vizsgálatára. Ennek a testületnek 1980 májusában egy igencsak kétséges elmélettel kellett előállnia, amely szerint egy kis meteoroid ütközött a műholdba, és a napfény visszaverődése okozta a nukleáris robbanásra jellemző kettős jelzést. Érdekes módon még a bizottság tagjai sem voltak teljesen biztosak abban, hogy a saját következtetéseik helytállóak, végül azonban arra a megállapításra jutottak, hogy a jelzés "valószínűleg nem" nukleáris eredetű.

A fenti megállapítás azonban olyan ingatag talapzaton állt, hogy a "hamis riasztás" teóriát a későbbi vizsgálatok alaposan megcáfolták. Lars-Erik De Geer és Christopher Wright egymástól függetlenül vizsgálták a feloldott titkos adatokat, és kutatásuk határozottan elutasította a meteoroidos magyarázatot. Emellett kiemelték azt is, hogy ausztrál juhokban jód-131 izotópot találtak, ami megfelel az 1979-es robbanás utáni radioaktív lecsapódásnak.

Magyarán minden jel szerint valóban nukleáris robbanás történt, és ebben az esetben Izrael maradt a legvalószínűbb gyanúsított.

Az öt hivatalosan elismert atomnagyhatalomnak nem volt indoka titkos kísérletek lebonyolítására, míg más nemzetek, mint India vagy Pakisztán, még nem rendelkeztek a szükséges technológiai háttérrel ehhez. Kína esetében is valószínű, hogy nem hirdették volna meg egy ilyen kísérletet, azonban a nyugati hírszerző ügynökségek annyira aktívan figyelték az ázsiai országot, hogy már a kísérletek előkészületeiről is értesültek.

A kezdeti gyanú egyébként Franciaországra vagy Dél-Afrikára terelődött - mivel mindkét ország rendelkezett területi és tengeri érdekeltséggel a térségben. Franciaország azonban nem jött szóba, mivel ők 1979-re már felhagytak a légköri kísérletekkel, és helyette föld alatti létesítményeket használtak a Mururoa-atollon. A kísérleti helyszín közelében ráadásul nem is észleltek szokatlan francia haditengerészeti tevékenységet. A figyelem így Dél-Afrikára irányult - amely akkoriban a nemzetközi közösség páriája volt az apartheid rendszer miatt -, valamint az Izraellel való szoros, titkolt kapcsolatát sem nézték sokan jó szemmel. Dél-Afrikát korábban már rajtakapták, hogy nukleáris kísérleti helyszínt próbált kialakítani a Kalahári-sivatagban, amit végül amerikai nyomásra leállítottak. Azonban a világ déli óceánjainak távoli régióiban egy ilyen teszt észrevétlenül is megrendezésre kerülhetett - vagy legalábbis akár ezt is gondolhatták a dél-afrikai döntéshozók.

A 2010-ben nyilvánosságra hozott titkosított dokumentumok azonban felfedtek egy 1975-ös katonai megállapodást Dél-Afrika és Izrael között, amely "SEMENT" fedőnéven futott, és amely egy potenciális nukleáris együttműködést is tartalmazott. Dél-Afrikának ugyanis volt uránja, de hiányzott a fejlett technológia; míg Izrael épp ellenkezőleg: a birtokában volt a szükséges tudás, de a nyersanyagok hiányoztak.

Dieter Gerhardt, egykori dél-afrikai haditengerészeti tiszt és szovjet kém, azt állította, hogy az 1979-ben tapasztalt fényjelenség a "Phenix hadművelet" következménye volt – egy titkos, közös izraeli-dél-afrikai nukleáris kísérlet. Bár Gerhardt kijelentését nem támasztja alá függetlenül ellenőrizhető dokumentáció, az általa felvetett elmélet több közvetett bizonyítékkal is összhangban áll. Ezek közé tartozik a kísérlet időszakában tapasztalt megnövekedett katonai készültség a dél-afrikai haditengerészeti bázisokon, valamint a Simon's Town-i kikötői hozzáférés gyanúsan szigorú korlátozása.

Ha mindez már akkor sejtethető volt, miért maradt mégis tétlen az Egyesült Államok kormánya? Az okok a következők: ha kiderült volna, hogy a nukleáris teszt mögött Izrael áll, az jogi kötelezettségeket jelentett volna az Egyesült Államok számára, beleértve a nonproliferációs intézkedéseket és esetleges szankciókat. Carter azonban politikai megfontolások miatt egyszerűen elutasította e lépések megtételét.