Az emberséges munkahely alapja az, hogy a munkavállalókat emberi lényekként, nem csupán munkaerőként kezelik.

Sok munkahelyen egyfajta íratlan norma alakult ki: a magánéletünket, a belső küzdelmeinket, érzelmeinket, sőt, néha még a legalapvetőbb szükségleteinket is az ajtón kívül kell hagynunk. De vajon miért társítjuk a profizmust az emberiesség hiányával? Hogyan tudjuk megélni a sérülékenységünket a munkahelyi környezetben, és mit tehetnek a cégek a munkatársaik támogatásáért? Mekkora jelentősége van annak, ha egy vezető nyíltan vállalja a saját nehézségeit, és mit jelent az, amikor a munkahelyünkön nem csupán "papíron" van lehetőségünk emberi lényként viselkedni? Ezeket a lényeges, mindenkit érintő kérdéseket járta körbe a WMN Klub szeptember 30-i eseménye, ahol Erős Antónia, az RTL híradósa, Nyáry Luca író és modell, Asztalos Andrea, a Sanofi globális kommunikációs és kapcsolatépítési vezetője, Balatoni József pedagógus, valamint Milanovich Domi újságíró és pszichológus, a WMN főszerkesztője osztotta meg gondolatait. Dián Dóri beszámolója.

"Sírni csak a győztesnek szabad" – ezzel az ismert mondattal indította a beszélgetést Milanovich Domi, aki gyermekként sokszor hallotta ezt a megállapítást. Azonban, ahogy felnőtté vált, ráébredt, hogy ennek a "szabálynak" számos csapdája van, és a mai napig küzd azzal, hogy ne fogadja el igazságként Székely Éva olimpiai bajnok könyvének címét. Domi hangsúlyozta, hogy elengedhetetlen újragondolni a sikerről és sikerességről szóló káros mítoszokat, például azt a tévhitet, miszerint a profi sportolónak sosem szabad megmutatnia a gyengeség legcsekélyebb jelét sem. Valójában a szakértelem nem jelenti azt, hogy mentesek vagyunk a problémáktól; mindannyian szembesülünk nehézségekkel, akár tartósan, akár csak átmenetileg. Ennek szellemében elsőként arra kérdezett rá a vendégeinél, hogy mi a legnagyobb sérülékenységük a munkahelyi környezetükben.

Nyáry Luca bátran osztja meg mentális kihívásait, és már a WMN-en is írt erről. Számára elengedhetetlen, hogy őszintén beszéljen a nehézségeiről, mivel nem tudja elrejteni az érzéseit, főleg a nehezebb időszakokban. Megfogalmazása szerint, ha egy feladat nem inspirálja, teljesen képes elveszíteni a motivációját, ami kihat a munkája színvonalára is. Saját tapasztalatai alapján sok helyen ezt hosszú távon nem tolerálják. Mivel azonban kamaszkora óta aktívan dolgozik, már megtanulta, hogyan kezelje ezt a helyzetet, és hogyan hozza ki a maximumot magából, amikor a körülmények nem kedveznek.

Korán felismerte, hogy nem az a dolga, hogy a számára idegen elvárásokhoz alkalmazkodjon, hanem sokkal inkább az, hogy felfedezze azokat a közegéket, ahol szívesen fogadják, és ahol ki tudja aknázni azokat az erősségeit, amelyek az ő egyedi működéséből fakadnak.

Asztalos Andrea húsz éve vállalati kommunikációval foglalkozik, így némileg megdöbbentő volt, amikor bevallotta, hogy az ő legfőbb sérülékenysége a kommunikáció. Andrea gyerekkorában nagyon hadart - annyira, hogy nem lehetett érteni, amit mond. Rettegett, amikor emberek előtt kellett beszélnie, és hosszú út vezetett oda, hogy ma már élvezi, amikor közönség előtt beszél. "Hiszek abban, hogy a sérülékenységünk és az erősségünk ugyanazon tengely két szélén van, és a sérülékenységünk az erősségünkké válhat" - fogalmazta meg egyedien.

Balatoni Józsefnek, vagy ahogy mindenki ismeri, Jocó bácsinak is beszédhiba a legfőbb sérülékenysége, mivel dadog. Elmesélte, hogy amikor pályaválasztás előtt állt, azt mondták neki, olyan szakmát válasszon, ahol nem kell beszélni, például dolgozzon egy könyvtár hátsó részén. Ehhez képest pedagógus lett, a médiában tevékenykedik és előadásokat tart, tehát csupa olyan tevékenységgel keresi a kenyerét, ahol mások előtt vagy másokkal kell beszélnie.

Kifejtette, hogy számára a dadogás sosem volt sérülékenység, sokkal inkább a környezete szemlélete láttatta vele ezt a beszédhibát, mintha az valami gyengeség lenne.

Erős Antónia pályakezdőként találkozott azzal a ténnyel, hogy egyes típusú cukorbetegséggel él. Ám ezt a helyzetet sosem élte meg sérülékenységként, és a munkahelyén sem okozott számára olyan problémákat, amelyek miatt így tekintett volna magára. Igazi gyengesége inkább a lelepleződéstől való félelemben rejlik: tudatában van annak, hogy mások erős személyiségként tekintenek rá, és nem is igazán szeretné megcáfolni ezt a benyomást. Mégis, mélyen legbelül retteg attól, hogy egyszer kiderül, hogy nem olyan erős, mint amilyennek hiszik, és hogy nem mindig képes mindent megoldani.

A róla szóló kép kialakulásához természetesen a munkája is hozzájárult, hiszen a híradó nagyon komoly kereteket szab, amikből nem lehet kilépni akkor sem, ha például rossz napja van. De Antóniának elmondása szerint ez még segít is, biztonságot ad.

"Nem csoda, hogy nem olyan műsorban dolgozom, ahol a spontán érzelmek kifejezése szükséges. Az én személyiségemhez sokkal inkább illik a híradós stílus. Gyerekként is olyan voltam, hogy a környezetem gyakran nem tudta kitalálni, mit érzek vagy mit gondolok egy-egy szituációban."

- fogalmazta meg egyedien.

Amikor a sérülékenység kifejezéséről beszélünk, a férfiak különösen hátrányos helyzetből indulnak, hiszen a mélyen gyökerező "a fiúk nem sírnak" mentalitás továbbra is széles körben elterjedt. Milanovich Domi kutatása rávilágít, hogy a nők évente átlagosan 30-65 alkalommal sírnak, míg a férfiaknál ez a szám csupán 5-17 között mozog. Ebből adódik a kérdés: vajon Balatoni Jocó, aki pedagógusként példát mutat a jövő generációjának, hogyan viszonyul ehhez a témához?

"Szoktam sírni, a munkahelyemen is, és nem szégyellem" - fogalmazta meg egyedien. "Szalagavatón és ballagásokon rendszeresen, pláne, ha a saját osztályomról volt szó, de szomorúságból is sírtam már az osztályom előtt" - tette hozzá, majd elmesélte, hogy 2017-ben elütötte egy motoros, ám nem lábadozott sokáig otthon, egy hét után visszament dolgozni, és órát tartott éppen, amikor egy motoros hajtott el a terem ablaka alatt. Az átélt trauma ekkor újra feljött benne, és kitört belőle a zokogás - az osztálya köré gyűlt, vigasztalták, ő pedig elmagyarázta nekik, hogy mi történik éppen vele, és ez miért van.

"Pedagógusként számomra fontos, hogy példát mutassak ebben a helyzetben is. Meg kell mutatnom, hogy teljesen normális, ha az ember néha rosszul érzi magát, és ezt nyíltan kifejezheti a fiúknak is."

- fogalmazta meg egyedien.

A sérülékenységeink és nehézségeink megosztása gyakran nemcsak a magánéletünkben, hanem a munkahelyi környezetben is kihívásokkal teli feladat. Beosztottként sokan attól tartanak, hogy a nyitottságuk miatt retorzióval néznek szembe, míg a vezetők esetében a félelem abból fakad, hogy gyengeségük felfedése megingathatja pozíciójukat. Mindkét szerepben ott bujkál a szorongás, hogy az érzékeny pontjaink megmutatása milyen következményekkel járhat.

"Egyszerű kimondani – ahogyan gyakran hallani a közösségi médiában is –, hogy légy önmagad. Ez a valóság, akár tetszik, akár nem. Azonban egy munkahelyi környezetben komoly következményekkel járhat, hogy mit merünk vállalni és mit nem, illetve milyen reakciókra számíthatunk, hiszen egy zárt, nem befogadó légkörben a pozíciónk és a karrierünk is veszélybe kerülhet" – emelte ki Asztalos Andrea, aki egy kapcsolódó élményt is megosztott: "A Sanofinál mindenki számára elérhető a menedzseri szintű egészségügyi szűrés, de kezdetben tapasztaltuk, hogy bár ez egy kiemelkedő lehetőség, mégis kevesen éltünk vele. Nyomozni kezdtünk, hogy mi lehet ennek az oka, és..."

Kiderült, hogy sok kolléga azért maradt távol a szűrésről, mert aggódtak az esetleges egészségügyi problémák következményei miatt, és attól tartottak, hogy ez befolyásolhatja a munkájukat. Bár a munkáltató nem férhetett hozzá a vizsgálatok eredményeihez, ennek ellenére voltak, akik nem tudták teljesen elengedni ezt a félelmet, és óvatosan közelítették meg a helyzetet.

„Rengeteget fektettünk abba, hogy a felmerülő kétségeket eloszlassuk, és örömmel tapasztaljuk, hogy azóta jelentősen megnövekedett a szűrésre jelentkezők száma a kollégáink körében” - osztotta meg Andrea.

Asztalos véleménye szerint a munkahelyek kulcsszerepet játszanak a vállalati kultúra kialakításában, hiszen a dolgozók legjobb teljesítménye csak megfelelő támogatás mellett valósulhat meg. Ha a munkahely nem nyújt kellő segítséget, a szervezet hatékonysága is csorbul. Emellett fontos, hogy a cégek akkor is támogassák munkavállalóikat, ha azok élethelyzetük miatt nehezen tudnak helytállni. „A Sanofinál például, ha valaki súlyos betegség miatt nem tud dolgozni, egy éven keresztül teljes bérét megkapja a gyógyulása ideje alatt. Ezen kívül olyan kollégákat képzünk ki, akik segítenek a hosszabb távollét után való visszatérésben. Ez a program eredetileg alulról jövő kezdeményezésként indult a francia leányvállalatnál, amit a vezérigazgató is felfedezett, így kiterjesztettük az egész cégre” – mesélte Andrea, aki mindenkit arra ösztönöz, hogy merjenek hasonló kezdeményezésekbe fogni, mert ezek révén valós változások érhetők el.

Antónia rámutatott, hogy a munkavállalók közérzete a munkahelyükön nem csupán a különféle programok és kezdeményezések eredménye, hanem a munkakörnyezet minősége is kulcsszerepet játszik. Ha a munkahely steril és elidegenítő, az nemcsak a produktivitásra, hanem a dolgozók hangulatára is negatívan hat. Fontos, hogy legyenek olyan kényelmes, barátságos sarkok, ahol a munkavállalók jól érezhetik magukat, hiszen ezek a terek hozzájárulnak a kreativitás és a motiváció fenntartásához – hangsúlyozta a híradós.

"Az igazán humánus munkahely alapja az, hogy a munkavállalókat emberi méltósággal és tisztelettel kezelik."

- egészítette ki zárásként a fentieket Nyáry Luca. Szerinte elengedhetetlen, hogy ne csak "papíron" legyen elfogadó és támogató a munkahely, hanem a gyakorlatban is. Tapasztalata szerint ugyanis szóban sok helyen vallják, hogy emberinek lenni megengedett, egészen addig, amíg valaki valóban vállalja a nehézségeit, akkor ugyanis már problémaként kezelik a helyzetet és az embert. "Minden ember tartozik a másiknak odafigyeléssel, és fontos, hogy a munkahelyek teret és időt biztosítsanak arra, hogy akinek szüksége van rá, valóban vállalhassa a sérülékenységét" - hangsúlyozta.