Az ugaroltatás napjainkban - A Jó Gazda megközelítése Az ugaroltatás, mint mezőgazdasági gyakorlat, újraéledt a modern gazdálkodásban, és a Jó Gazda filozófiája révén új értelmet nyer. A fenntarthatóság és a természeti erőforrások védelme érdekében a gaz

Az 1958-ban Budapesten kiadott Mezőgazdasági lexikon szerint "Ugar az az egyébként növénytermesztéssel hasznosított terület, amelyen a terület bevetéséig, rendszerint hosszabb ideig csak talajmunkát végzünk. Célja: a talaj elgyomosodottságának leküzdése; a talaj nyers tápanyagainak feltárása és az arid (csapadékban igen szegény) vidéken a talaj víztartalmának növelése." Ezzel kapcsolatban szeretnék reagálni a Roľnícke noviny agrárlap 2024 augusztusi számában A gyomos földterület is ugar (Zaburinená pôda je aj úhor) címmel megjelent cikkre, egyúttal történeti áttekintést is közreadni a folyamatról. A cikk arról szól, hogy sokan panaszkodnak a mezőgazdászokra az elgyomosodott területek miatt. A mezőgazdász azonban az ugaron az előírások szerint április elsejétől július 31-ig semmilyen agrotechnikai beavatkozást nem végezhet. (Podmienky oprávnenosti - celofarmová eko-schéma - pri obhospodarovaní pôdy ležiacej úhorom s porastom sú vylúčené akékoľvek agrotechnické zásahy v období od 1.4. do 31.7.) A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) szóvivője ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy augusztus elsejétől a gazdák már kaszálhatják ezeket a területeket.

Ez a típusú ugar, amelyet a mai mezőgazdászoknak a támogatások következtében integrálniuk kell a gazdálkodási gyakorlatukba, teljesen eltér attól a céltól, amely miatt a múltban az ugarolásra sor került.

A mezőgazdasági növénytermesztés akkor kezdődött, amikor az emberek már letelepedtek, és nem találtak megfelelő mennyiségű ehető növényt a közelükben. Ekkor kezdtek el tudatosan vetni olyan magvakat, amelyeket aztán ott, a lakhelyük közelében begyűjtöttek. Ahol már nem termett eleget a föld, otthagyták, és egy másik helyet foglaltak el. Ezt az elhagyott területet nevezték parlagnak. A parlag: "műveletlen szántó, szőlő, vagy kertterület, amelyen semmilyen termelőtevékenység nem folyik". A települések növekedésével egyre több táplálékra volt szükség, nem voltak már új, elfoglalható területek. Nagyon hamar kiderült, hogy nem lehet több évre műveletlenül hagyni ugyanazt a területet. Ezt felismerve elosztották az adott területet két részre, egyik felén termelték a gabonafélét, a másik felét pedig legeltették, vagy kaszálták. Ez volt a kétnyomásos művelési rendszer. Amikor már ez a terület is kevésnek bizonyult, bevezették a háromnyomásos rendszert, egyharmad volt az ugar, kétharmadot műveltek. Ezt segítette a talajt jól megforgató vaseke elterjedése. Ebben a rendszerben a gabonafélék után valamilyen kapásnövényt termesztettek, amely után több szármaradvány maradt, amit beszántottak, és ez javított a talaj termékenységén. Ezt a területet nevezték zöld ugarnak, amit ősszel beszántottak, és gabonát vetettek bele.

Az ipari fejlődés megindulásával, a népesség szaporodásával a mezőgazdasági termelésnek is növekednie kellett. A föld termőképességének megőrzése céljából dolgozták ki a vetésváltó földművelési módot. Fölszántották a réteket, legelőket, és az ugar szakaszban ipari növényeket, kapást, szálastakarmányt termesztettek. A gabonafélék területét legfeljebb 50%-ra korlátozták. Az istállózott állattartás pedig szerves trágyát nyújtott a földek termőképességének javításához.

Az előző rendszer alatt a szocialista államokban a szövetkezetesítési folyamat révén viszonylag gyorsan megvalósultak a nagyobb parcellák kialakítása. Ezzel szemben a nyugati országokban a termelés hatékonyságának fokozása érdekében jöttek létre a nagyobb gazdaságok, amelyek szintén nagyobb területeket öleltek fel. E folyamatok mellett azonban a biológiai sokféleség csökkenése is elkezdett felgyorsulni, ami komoly következményekkel járhatott a környezetre nézve.

Jelenleg a mezőgazdasági termelés képe nálunk a következőképpen alakult: A termesztett növények száma 4-5-ra csökkent. A szálastakarmányok iránti igény gyakorlatilag megszűnt. A lucerna, amely egy rendkívül értékes, ha nem a legértékesebb szántóföldi növény volt, mára szinte teljesen eltűnt a tájról. Pedig nitrogénkötő képessége révén jelentős mértékben hozzájárul a talaj tápanyagellátottságához, javítja annak szerkezetét, és mélyre hatoló karógyökereivel a természetes altalajlazítás feladatát is ellátja. Ebben a helyzetben nincs szükség ipari növényekre és zöldtakarmányokra. A zöldségtermesztés területén viszont komoly munkaerőhiány tapasztalható, emellett a megfelelő technológia is hiányzik, ami megnehezíti a versenyképességet a fejlettebb külföldi piacokkal szemben.

Az állattenyésztés, mint az ágazat második pillére, erőteljes koncentrációt mutat. Ahol állatok élnek, ott a trágya, hígtrágya és trágyalé kezelése komoly kihívásokat jelent. Ezen a területen szigorú, nehezen betartható szabályozásokkal próbálják megóvni a talajt és a talajvizet a szennyeződésektől. Ugyanakkor az állatállomány csökkenése következtében a szántóföldek többsége már nem részesül a szerves trágyából, amely korábban bőségesen rendelkezésre állt. A talaj szervesanyag-tartalmát bár a visszamaradt növényi maradványokkal lehet pótolni, a terméssel eltávolított tápanyagmennyiséget valamilyen formában pótolni szükséges. Jelenleg ennek legelterjedtebb módja a műtrágyák alkalmazása, melyek szervetlen eredetűek.

A jelenlegi termelési rendszert fenntartható mezőgazdaság néven határozzák meg, és a fejlődését is ebbe az irányba próbálják meg szabályozni. E cél elérése érdekében az EU a különböző előírásokkal reagál. Alapvetően ezek a talajerózió, a talaj szikesedése, a talajszerkezet romlása, az altalaj tömörödésének és a faji sokféleség csökkenésének megállítására vonatkoznak.

A biodiverzitás - biológiai sokféleség - nagyon sokat használt kifejezés. A megállapítás, hogy milyen gyors az élő fajok fogyása, sajnos igaz. Az is igaz, hogy van akarat a folyamat kezelésére, csak az eredmény kétséges. Azért kétséges, mert egy 30-40, de akár több évvel ezelőtt elkezdődött, és az utóbbi 10-20 év alatt felgyorsult folyamatot nem, hogy megállítani, de még lelassítani is nagyon nehéz 4-5 év alatt. A probléma egyik forrása az, hogy a gazdák a támogatást az általuk művelt területre kapják. Ez eredményezte azt, hogy felszántották az útszéleket, a földutak egy részét, a mezsgyéket, a bokros, fás csalitokat kiirtottak, akkor is, ha azon a területen semmi sem terem. Ugyanakkor ezek a helyek adtak menedéket rovarnak, vadnak, madárnak. Ezekhez, az ittlévő körülményekhez igazodtak az ott élő növény- és állatfajok.

Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az ugarral és az ún. biosávokkal nem lehet helyettesíteni ezeket a "csak a terület a lényeges" céllal felszántott területeket. Az ugart annak idején legeltették, kaszálták, ápolták, mindenképp gyomtalanul tartották. A termelésből egy évre kivett pár hektáros terület, ahol 4 hónapig tilos bármilyen beavatkozás, ezt nem fogja helyettesíteni, mivel ott csak a gyomok fognak magot teremni.

Aki nyitott szemmel jár-kel az országban, azt tapasztalhatja, hogy a gyomok miatt panaszkodóknak sajnos igazuk van. Gyomok nemcsak az ugarnak hagyott területeken, hanem máshol is elterjedtek. A leglátványosabb a parlagfű, de sok helyen nőnek az egyszikű gyomok is. Van, ahol szinte fehérlik a talaj pl. a folyondár, vagy az apró szulák virágaitól. A minimális talajművelés következménye az is, hogy az évelő, mélyen gyökerező, tarackokkal szaporodó gyomok is terjednek.

A megművelt földek növényfajainak számának drámai csökkenése miatt a biodiverzitás megőrzése érdekében elengedhetetlen, hogy művelés alól kivont területeket alakítsunk ki, ahol a természet sokszínűsége újra kibontakozhat. Azonban a gondatlanul megművelt földek visszaállítása óriási anyagi és időbeli áldozatokat követelne, jóval többet, mint amit a gazdák korábban kaptak a területeikért. A fiatalabb gazdák, akik csupán a jelenlegi mezőgazdasági gyakorlatot ismerik, nehezen fogják megérteni, miért lenne érdemes hektárokat kihagyni a művelésből, vagy miért kellene a törvény által előírt növénykeverékekre támaszkodniuk, amelyek gyakran nem a helyi talaj- és éghajlati viszonyokhoz igazodnak, hanem csupán az áruk alapján kerülnek kiválasztásra.

Manapság egyre nagyobb figyelmet kap a fenntartható mezőgazdaság kérdése, és az Európai Unióban is számos kezdeményezés indult ennek érdekében. Azonban felmerül a kérdés: milyen eredményeket hoznak ezek az erőfeszítések? A válasz kulcsa a gazdák és mezőgazdászok hozzáállásában, tudásában, valamint a rendelkezésre álló lehetőségek és körülmények maximális kihasználásában rejlik. A mezőgazdasági termelés alapja a talaj, amelynek védelme és termőképességének megőrzése elengedhetetlen. Határozottan kijelenthető, hogy mindent el kell követnünk ennek érdekében. A gyomokkal folytatott küzdelem különösen fontos aspektusa ennek a védelemnek, hiszen őseink már több ezer évvel ezelőtt, az első ugarok kialakulásakor felismertek ennek jelentőségét. Ez a tudás ma is rendkívül aktuális, és elengedhetetlen a fenntartható mezőgazdaság sikeréhez.