Csabika egy különleges megközelítést alkalmaz, amely a kreativitás és az egyediség jegyében született. Módszere nem csupán a hagyományos tanulási technikákra épít, hanem figyelembe veszi az egyéni igényeket és a személyes tapasztalatokat is. Csabika hisz

A vásárhelyi nagy menekülés idején indult el, 1990 márciusában, azóta pedig Pesten éli az emigránsok keserű életét. Különös örömünket leljük abban, hogy szüntelenül piszkáljuk egymást, hiszen ő is abból a fából faragták, mint én. Csabika számomra az egyetlen író, aki nem az újságnak, hanem nekem ír leveleket. Gyakran azzal húzza az agyamat, hogy Bukarest az elmúlt harminc évben több mint harminc miniszterelnököt „fogyasztott” el, amit én azzal tudtam ellenpontozni, hogy a Lánchíd mellett a köztársasági elnökök cseréje bizonyára felülmúlja az európai átlagot. A hazai választási mizéria miatt azonban olyan előrelépést tettünk, amit Csabikának nehéz lesz felülmúlnia a barátságos versengésben. Minket, egyszerű halandókat, sokkal inkább foglalkoztatnak a mindennapi kis dolgok, mint az, hogy kik ülnek az államelnöki bársonyszékekben. Hiszen a sorsunkat inkább a helyi „kiskakasok” alakítják, mintsem a távoli hatalmasok. Más kérdés, hogy a mi zsörtölődéseinket is elviszi a szél, ahogyan Csabika véleményét is: ő sem képes befolyásolni a saját polgármesterét, ahogyan én sem. Eleinte mindent megpróbált, hogy előre vigye az általa fontosnak tartott ügyeket, de amikor észrevette, hogy nem halad előre, végül letett róla: „Miért fárasztanám magam olyan ügyekkel, amelyek nem az én hatáskörömbe tartoznak? Az intézkedjen, akinek ez a dolga!”

Előfordulhat, hogy Csabika taktikája - "ne a főnököt piszkáld, hanem a nagyfőnököt bökdössed: szóljon már rá a segédjére!" - működni fog, de hogy ennek mennyire van realitása, azt még Csejdiné is csak találgatni tudja. Most már csak azt kell kiderítenem, hogy ki lenne az, aki hatékonyan és célzottan tudná befolyásolni a polgármesterünket. Először persze a régóta elmaradt feladatokat kellene befejezni, de van néhány új ötlet a tarsolyomban is. Van munka bőven, csak éppen senki sincs, aki elvégezné. Kelemen Hunor jelenleg jó formában van, talán érdemes lenne vele felvenni a kapcsolatot: hívja fel Soós Zolit, és kérjen tőle határidőt a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére... Csodák már történtek, és a hírek szerint még várhatóak is. Persze nem közvetlen hierarchikus viszonyokról van szó, de egy ekkora (az ő szintjükön: apró) ügyet akár egy háromperces diskurzus során is sikerre vihetünk. Ha megvan hozzá a hajlandóság.

Kedves olvasó, mielőtt megfogalmazná a véleményét, szeretném, ha egy pillanatra beleképzelné magát az én helyzetembe: hetek, hónapok, sőt évek óta írom a javaslataimat, de a megvalósításukra eddig senki nem figyelt fel, cikkeim és folyamodványaim szinte láthatatlanul tűnnek el a városházi irattár mélyén. Az én módszerem csupán egy a sokféle, elterjedt módja az ígéretek számonkérésének; nem szeretnék radikális lépésekhez folyamodni, másokra bízom a demonstrációt és a tojásdobálást. Most viszont – kísérletképpen – Csabika módszerét alkalmazom: talán így hamarabb érhetünk el valamilyen eredményt, ha 'fentről' érkezik a figyelmeztetés a polgármesterünkre. A csengő hangja is erősebb, ha magasabbról szól. Az újév már a küszöbön áll, és hamarosan számonkéri a régóta elmaradt ígéretek teljesítését. A Kornisa alatti kerékpárút befejezése nem annyira sürgető, hiszen naponta alig találni ott néhány kerékpárost, akik a zsákutcában tekernének. De vannak régebbi és fontosabb problémák is. A többször ígért, ám mind a mai napig hiányzó utcanévtáblák és házszámok. A főtéri közvécé állapota. És nem feledkezhetünk meg az Eminescu-szobor körüli park helyzetéről sem, ahol a térkövek és járólapok fele eltűnt vagy összetört. Kutyapiszok, galamb- és macskaetetés, valamint a tulajdonosi társulások jogai és kötelességei: kinek meddig ér a takarója – mind-mind olyan kérdések, amelyek a városházán nem kapnak elég figyelmet? A város egyes részein a közvagyon állapota olyan mértékben romlott, hogy máshol ezeket napi szinten orvosolják. Egy másik, állandóan 'monitorozott' témám a Margaréta utcai kerékpársáv: tavasz óta a 27 parkolásgátló cövekből mára mindössze 6 maradt, azaz 21 eltűnt. Emelhetném a Belső kutas utcai egykori parkoló ügyét is, ahol a természet visszafoglalja a teret: a piskótakövek között sarjadó növények, mint a koldustetű és kőtörőfűfélék, mindezt bizonyítják. Pedig az ilyen városi problémákra van egyszerű megoldás. Az 1980-as években Fábián igazgató úr egyetlen mondatával rendet teremtett az udvarhelyi Matricagyárban: "a szar is másképp néz ki, ha sorba van téve". Ezt a példát érdemes lenne Maros megye székhelyén is kipróbálni. Nem szükséges delegációt küldeni sem Székelyudvarhelyre, sem Szingapúrba, csupán el kellene olvasni egy rövid ismertetőt, amelyből kiderülne, mit kell tenni a rend és tisztaság érdekében. Szingapúr, ez a kis városállam, Li Kuan Ju vezetésével egy emberöltő alatt 'mintavárossá' alakult át. A hatékony munkát tiltások, kamerák és büntetések jellemzik: a rágógumi és a drogok ki vannak tiltva, a kábítószer-kereskedők halálbüntetéssel néznek szembe, míg egy eldobott cigarettáért 300 dolláros büntetést szabnak ki. A metróban tilos enni és inni, és az első megállónál már várják a büntetők, hiszen mindenhol kamerák figyelnek. Az üzenet világos: ha betartod a szabályokat, nincs büntetés. Idézek az ismertetőből: "Nem kell tartani a taxis hiénáktól, akik, ha csak egyetlen turista is panaszt tesz ellenük, örökre elveszítik az engedélyüket."

Teljesen egyetértek: ez valóban a tökéletesség megtestesülése, ami viszont elképesztően nehezen viselhető. De el kell kezdeni valahol. Az első lépés: a Szentgyörgyi utca és a Székely vértanúk kereszteződésében beüzemelni a jelzőlámpát. Decemberben még 12 munkanap áll rendelkezésünkre. Indulás, fiúk!