Grunwalsky Ferenc, a magyar mozgókép művészetének kiemelkedő alakját végső nyugalomra helyezték.

A gyászszertartáson a színész barátok és egykori kollégák egy különleges hangfelvételen idézték fel a filmkészítő emlékét. Ő nem csupán forgatókönyvíróként, rendezőként és operatőrként tette le névjegyét, hanem a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanáraként is jelentős hatással volt a magyar filmművészetre. Az MTI tudósítása szerint a megemlékezés mély tisztelettel adózott ennek a kiemelkedő művésznek.

"A Roncsfilmmel kezdődött minden, aztán hosszú utat jártunk be. Köszönöm, hogy velem voltál" - búcsúzott Mucsi Zoltán.

Csere Ágnes Grunwalsky Ferencet mesterének titulálta, hangsúlyozva, hogy ő volt az, aki lehetővé tette számára, hogy csupán létezzen a kamera előtt. "Megengedtél, hogy ne kelljen szoronganom, agyalnom vagy a szerepet analizálnom, csupán élhettem" – mondta. "Olyan bizalommal és szeretettel irányítottál, hogy szinte észre sem vettem."

Bán János azt mondta: Grunwalsky a világhírű magyar operatőri iskola kísérletező és meghatározó, majdhogynem deviánsnak mondható személyisége volt, aki nem a hagyományosnak mondható vagy klasszikusnak érzékelhető művészi utat járta be.

Bánsági Ildikó egy különleges pillanatra emlékezett vissza, amikor Grunwalsky Ferenctől kért útmutatást, hogy „milyen érzelmi irányba navigáljon”. Az ő válasza meglepő volt: a férfi egy fémtálca alját kezdte el kapirgálni, ami annyira kellemetlen érzéseket keltett benne, hogy szinte rosszul lett tőle. Ez a zaj azonban megnyitott egy olyan dimenziót a számára, amiről korábban nem is sejtette, hogy létezik benne – mesélte a színésznő, tele izgalommal és meglepetéssel.

Nemcsák Károly a Goldberg-variációk, az Egy teljes nap és az Utrius című filmek készítésére emlékezve megosztotta, hogy ezek a projektek nem a hagyományos forgatási napok rutinjából álltak. Inkább egy különös, szinte mágikus együttlét jellemezte őket. "Gyakran még forgatókönyv sem volt a kezünkben, de hirtelen megérkezett egy ötlet, egy hangulat, és akkor ott volt a lehetőség, hogy megörökíts egy pillanatot vagy felvegyél egy jelenetet egy különös fényben" - mesélte vissza az élményeit.

"Udvarunk felett a disznónk szárnyra kapott. A kocsma lángokban áll, füstje az égre száll, mi pedig, a megfigyelő kamera szemén keresztül, egymás vállára támaszkodva botladozunk hazafelé" – mesélte Szirtes Ági.

"A legértékesebb ajándék, amit tőle kaphattam, a bizalom volt. Olyan mélyen éreztem, hogy nála, feltétel nélkül, bármire képes vagyok, amit csak kér. Azt tudtam, hogy meg tudom valósítani" - méltatta az alkotót Gáspár Sándor. Emlékeztetett egy epizódra, amikor a nyári forróságban egy nehéz betonszerkezettel kellett sétálnia a Dunához, hogy karaktere életének véget vessen. Egy másik emlékezetes alkalommal pedig, a novemberi hidegben, a 9-10 fokos vízben forgattak, és Grunwalsky forró teát öntött a nyakába, közvetlenül a búvárruhája alá.

Grunwalsky-Takács Ágnes édesapjától való búcsúzáskor szívből jövő szavakkal idézte fel emlékét, megjegyezve, hogy az egyetlen dolog, amit igazán sajnál, az az, hogy késlekedve lépett az életébe. "Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű barátok lettünk volna, még akkor is, ha egyidősek vagyunk" – fogalmazott. Az édesapja világlátása, kalandvágyas természete és kísérletező kedve, valamint az a magabiztosság, amit munkája során sugárzott, valóban lenyűgöző lehetett – tette hozzá, érzéseit mélyen megélve.

A búcsúzók között feltűntek Grunwalsky Ferenc egykori tanítványai, továbbá a filmszakma és a kulturális élet jeles képviselői, mint például Lovasi András, Báron György, Janisch Attila, Bagota Béla, Mátyássy Áron, Lóth Balázs és Bereczki Csaba. Az eseményen a közönség és a kollégák egyaránt megemlékeztek a mester hagyatékáról és hatásáról.

Grunwalsky Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas, érdemes művész, a magyar mozgókép mestere június 30-án, nyolcvankét éves korában, rövid, súlyos betegséget követően hunyt el.