Erzsébet királynő elől kilenc éven át titokban tartották, hogy tanácsadója szovjet kém tevékenységet folytatott.
A híres művészettörténész, Anthony Blunt már jóval azelőtt lelepleződött, hogy II. Erzsébet királynő értesült volna róla.
Frissen nyilvánosságra hozott titkosszolgálati iratok szerint csaknem egy évtizedig elhallgatták a néhai brit uralkodó, II. Erzsébet királynő előtt, hogy egyik legközelebbi munkatársa szovjet kém volt - írja az MTI.
A hírek szerint a neves művészettörténész, Anthony Blunt 1964-ben bukott le kémkedéssel, azonban mentességet kapott a felelősségre vonás alól, miután mindent elmondott a brit elhárításnak (MI5) a Szovjetunió angliai tevékenykedéséről. Blunt II. Erzsébet királynő képzőművészeti tanácsadójaként dolgozott, lebukása utána pedig kizárólag művészettörténészi munkájának szentelte életét.
Az MI5 által kiadott iratokból kiderül, hogy bár Blunt bevallotta, hogy a második világháború alatt az oroszoknak kémkedett, a néhai királynőnek hivatalosan csaknem kilenc évig nem szóltak róla. Blunt kiemelkedő pozíciója ellenére az MI5-ön kívül kevesen értesültek erről a vallomásról. A belügyminisztert és a legmagasabb rangú köztisztviselőjét tájékoztatták. A királynő magántitkárának csak annyit mondtak, hogy Blunt gyanúba keveredett, és az MI5 ki akarja hallgatni.
A felek abban állapodtak meg, hogy amennyiben Blunt súlyos betegségben szenved, akkor hivatalosan értesítik a királynőt. Nem sokkal később Blunt valóban megbetegedett, és az MI5 munkatársai egyre inkább aggódtak amiatt, hogy mi történik, ha az újságírók szimatot fognak, és a királynő Blunt kémkedéséről a sajtóból értesül. Végül 1973-ban sor került a jelentésre, amelyet az uralkodó "nagy nyugalommal, a meglepetés jele nélkül" fogadott. Anthony Blunt, a cambridge-i ötök egyik legismertebb tagja, 1983-ban, 75 éves korában távozott az élők sorából.