Ez lehet az idei év legvéresebb sorozata a Netflix kínálatában.


Január 9-én debütál a Netflix legújabb sorozata, A vadnyugat születése (American Primeval), amely az 1857-es évben játszódik, természetesen az amerikai vadnyugaton. A western műfajában az utóbbi időben számos alkotás látott napvilágot, de a Taylor Kitsch és Betty Gilpin főszereplésével készült miniszéria úgy tűnik, hogy mindegyiknél brutálisabb és intenzívebb élményt kínál, különösen az erőszak ábrázolásának terén.

Mark L. Smith (A visszatérő) és Eric Newman (Narcos) minisorozata a leírás szerint

"A különféle kultúrák, vallások és közösségek erőszakos összecsapásának fiktív ábrázolása és elemzése során férfiak és nők vívnak harcot, szenvednek és vesztik életüket azért, hogy megőrizzék vagy sajátjukként vallják a kegyetlen amerikai határvidék nyújtotta földeket."

Ebből a kis ízelítőből nem sok minden dereng, ahogy az első előzetesből sem tudtunk többet, csupán azt, hogy itt bizony vér fog fröccsenni, és csontok recsegése hallatszik majd. Az új trailer sem oszt meg velünk túl sok információt a hat részes minisorozat tartalmáról, de a figyelmes nézők felfedezhetnek néhány érdekességet, ha már hozzászoktak a szédítő vágásokhoz és a még gyorsabb akciójelenetekhez.

Az például kiderül, miért hord a Taylor Kitsch által játszott főhős egy turbánszerűen megkötött kendőt a fején: mert valamikor megskalpolták. Az sem véletlen ezek szerint, hogy Kitsch erősen emlékeztet itt Tom Hardy-ra, aki a szintén rendkívül véres A visszatérőben egy, annak idején félig megskalpolt prémvadászt játszott. A mostani előzetesből az is kiderül, nem sokan lesznek biztonságban a sorozatban, hiszen itt nőket is ölnek, többet is, és nem csak a fehérek és indiánok csapnak össze, hanem fehérek ölnek fehéreket: a földért, a marhákért és a vallás nevében.

A sorozatban olyan színészek szerepelnek még, mint Kim Coates, Dane DeHaan, Saura Lightfoot-Leon, Derek Hinkey, Joe Tippett, Jai Courtney, Preston Mota, Shawnee Pourier és Shea Whigham. A rendező a pályafutását színészként kezdő Peter Berg (A túlélő, Hancock, Ronda ügy).

Related posts