Valójában Kádár János halálának okai egy rendkívüli felfedezés révén most kerültek napvilágra.

Bár az emlékek idővel sokszor megszépülnek, és a magyarság kollektív tudata egyfajta idilli békeidőként idézi fel a Kádár-korszakot, valójában egy egész ország élt egy hatalmas illúzióban. A második világháborút követően a kommunisták és szocialisták, akik a hatalomhoz jutottak, csendben, de annál hatékonyabban fosztották ki az országot, míg az államkincstár kiürült, és minket generációkra eladósítottak. Kádár János, aki Rákosi Mátyás idejében csupán egy egyszerű, de ambiciózus figura volt, ekkor kezdte meg felfelé ívelő pályafutását a Moszkva által jóváhagyott hierarchiában. Az ő vezetésével a rendszer sokak számára a remény és a jólét illúzióját keltette, miközben a valóság sokkal sötétebb volt.

Kádár természetesen ügyelt arra, hogy elkerülje a teljhatalmú vezető klasszikus képét, de ne legyen kétségünk afelől, hogy egy jómódú diktátor élt és virágzott. A nyilvánosság előtt igyekeztek a szerény, visszafogott politikai figura, valamint a szigorú, de jószívű államférfi képét népszerűsíteni. Csak kevesen látták át a valóságot, de az egypárti rendszerben szinte mindenki hallgatásra volt kényszerítve.