Ezért választotta Napóleon a mellénybe dugott kezek pozícióját | 24.hu

Napóleon igyekezett uralkodói jelenlétét a legmegfelelőbb módon megformálni alattvalói előtt, mintha egy színpadon lépett volna fel, ahol a római kori államférfiak nagyságát idézte. E gesztusok révén nem csupán hatalmát kívánta kifejezni, hanem a történelmi hagyományokba is beilleszkedett, ezzel is erősítve pozícióját a nép szemében.

Ritka kincs a történelemben, hogy egyetlen gesztussal azonnal felismerhetővé váljon egy karakter. Napóleon híres, mellényébe rejtett kezét pontosan ilyen mozdulatként ismerhetjük fel. Bár ezt a pozíciót már a 18. századi festészet is gyakran alkalmazta, hogy kifejezze az alázat és a hatalom feszültségét, Napóleon esetében a mozdulat különleges jelentőséggel bír: egyszerre sugallja a visszafogottságot és a magabiztos erőt.

A póz, amely Jacques-Louis David 1812-es „Napóleon a dolgozószobájában a Tuileriáknál” című festményén megjelenik, mélyen összefonódik a császár személyiségével. Érdekes, hogy Napóleon valójában nem állt modellt a képhez; David emlékezetből alkotta meg az alkotást, és a mellénybe rejtett kéz motívuma is a művész találékonyságának eredménye. Ennek ellenére, amikor Napóleon először szemügyre vette a művet, elragadtatással nyugtázta saját ábrázolását, amely így a történelmi emlékek sorában emblematikus jelentőséggel bír.

Napóleon viselkedése igazán színpadias volt, és mint első konzul, majd császár, tudatosan igyekezett megjeleníteni a megfelelő uralkodói gesztusokat alattvalói előtt. Mint a nagy színház kedvelője, nem meglepő, hogy e szerepekben a római kori államférfiak grandiózus alakjait idézte meg. Gesztusait és manírjait főként a kor egyik legismertebb színészétől, François Joseph Talmától vette át. Talma, aki nem éppen a klasszikus szépség mintaképe volt, népszerűségét leginkább kifejező arcmimikájának köszönhette; gyakran előfordult, hogy a közönség már egy darab ellen tüntetett, de amikor Talma belépett a színpadra, és egy drámai mozdulattal az arcát a kezébe temette, majd felnézett, a nézőtéren végigfutó zajongás azonnal ünneplésbe csapott át.

Nem lehet pontosan megállapítani, hogy Talma mennyire volt őszinte híve Napóleonnak, hiszen a színész folyamatosan küzdött az adósságokkal, és a Napóleon iránti kedvező bánásmód valószínűleg sokat segített anyagi helyzetén. Az viszont tény, hogy bekerült a császár baráti körébe, és gyakran beszélgetett vele a színház világáról, valamint színészi technikáiról. Bár valószínűtlen, hogy konkrétan uralkodói pózokra tanította volna, többen észrevették, hogy Napóleon – talán tudattalanul – sok gesztusát és jellegzetes mozdulatait átvette Talmától. Azonban ez a kapcsolat nem volt egyoldalú, hiszen Napóleon időnként éles kritikával illette Talmát, ha úgy érezte, hogy a színész nem megfelelően alakítja a híres uralkodók szerepét.