Milyen furcsa és szórakoztató okokból haragudtak meg a feleségek a férfiakra? Talán egy elfelejtett évforduló, vagy egy hirtelen jött kényszertől vezérelt kísérlet a főzésre, ami inkább egy konyhai katasztrófához vezetett? Esetleg egy túl hangos rágás vag

A feleségem egy nap váratlanul megkeresett, és megkérdezte, mit gondolnék arról, ha levelezőn folytatná egy másoddiploma megszerzését. Azonnal kifejeztem, hogy teljes mértékben támogatom az ötletét. Erre viszont meglepően dühös lett, és azt mondta, hogy ez azt jelenti, nekem nem elég, ha csak egy diplomája van.

Stadionban dolgozom, és a feleségem úgy döntött, hogy meglep egy meccsre való elvitel ötletével. Elmondtam neki, hogy rendben van, de figyelmeztettem, hogy én ott dolgozni fogok, ezért nem tudok majd vele foglalkozni. Ő viszont azt mondta, hogy ez nem probléma. Hazafelé a kocsiban azonban rákérdeztem, mi a baj: "A meccs alatt egy szót sem szóltál hozzám!"

A harmadik fejezet: A zombi A sötét, elhagyatott utcákon a köd lassan terjengeni kezdett, mintha a világ fölé egy baljós leplet borítana. Az éjszaka csendjét csupán a távolban hallatszó nyikorgás törte meg, ahogy egy régi ajtó nyitódott ki az elhagyott házban. A hold fénye ezüstös árnyakat vetett a romos falakra, és a levegőben valami furcsa, nehéz érzés lebegett. Egy alak lépett elő a sötétségből. Bőre sápadt volt, szemei üvegesen meredtek a semmibe, mintha nem is ebben a világban létezett volna. A zombi, aki valaha egy élő ember volt, most a halál árnyékában bolyongott. Léptei lassúak és bizonytalanok voltak, mintha a fizikai világ súlya már nem is érintette volna. Az emberek rémálma valósággá vált, és a zombi egyre csak közeledett, mintha valami titkos cél vezérelte volna. Az éjszaka csendjében csak a szívverésem dobbanása hallatszott, ahogy felkészültem a találkozásra. A félelem és a kíváncsiság keveredett bennem, hiszen sokan meséltek már a holtak visszatéréséről, de most, itt állva, a valóság sokkal rémisztőbbnek tűnt. A zombi megállt előttem: a lélegzetem elakadt, ahogy a szemeibe néztem. Ott volt valami ismerős, valami emberi, ami a halál és az elfeledettség közepette is megmaradt. Talán a múlt egy darabja, egy elveszett lélek, aki a nyugalom után kutatott. A kérdés csak az volt: mit keresett itt, és mit hozott magával a sötétségből?

A barátokkal társasoztunk, és közben elmerültünk egy izgalmas beszélgetésbe arról, hogy mit tennénk, ha ránk zúdulna a zombi apokalipszis. Felmerült a kérdés, hogy megölni mernénk-e egymást, ha egyikünk zombivá változna. Én a feleségemnek azt mondtam, hogy amíg még az ő igazi énjét látom, addig semmiképpen sem bántanám. Szorosan magamhoz ölelném, és minden egyes pillanatot kiélveznék, amit együtt tölthetünk. De ha már a zombi énjét mutatná, tehát ha elveszítené önmagát, akkor sajnos kénytelen lennék cselekedni: meg kellene tennem, ami szükséges, és véget vetni a szenvedésének.