Az oroszok óriási diadalt ülnek: úgy tűnik, véget érhetett a háború egyik leghosszabb és legkeményebb összecsapása.
Toreck városában hosszú hónapok óta dúlnak a harcok, oroszpárti milbloggerek szerint azonban hamarosan lezárul, vagy már le is zárulhatott az eredetileg 32 ezer fős város ostroma.
Orosz milbloggerek egyöntetű jelentése szerint az orosz csapatok elérték a város északnyugati határát, és elfoglalták az ott található, maradék lakóházakat is. Egyes, térképeket is készítő bloggerek már a város teljes területét orosz kontroll alá sorolják, mások egy-két negyed feletti uralmat vitatottnak jelölnek.
Az ukránpárti OSINT-elemzők még nem erősítették meg a város elestét. A két ország védelmi minisztériuma sem tett közzé jelentést a város elfoglalásáról.
A Donyeck megye középső részén fekvő iparvárosért 2024 júniusában indult el Moszkva nagyszabású hadművelete. Az első időszakban a támadók elérték kezdeti sikereiket, azonban a város központjában a harcok hosszú időre megrekedtek. A hónapok során folyó küzdelmekben egyik fél sem tudott jelentős területi nyereséget elérni, és sokáig a Toreket városát gyakorlatilag két részre osztották.
A siker stratégiai szempontból kiemelkedően fontos lehet, hiszen az orosz erők innen képesek további kulcsfontosságú városok ellen indítani támadásokat, amelyek a Donbasz utolsó ukrán védelmi vonalait jelentik.