Már öt évtized telt el, mégis a világbajnoki címük minden pillanata élénken él az emlékezetükben.

A legendás kalkuttai asztalitenisz-világbajnokság magyar hősei, Jónyer István és Gergely Gábor, a mai napig élénken őrzik emlékeikben minden egyes ütést, csavarást és mozzanatot, amelyek a páros aranyérmükhöz vezettek. Jónyer István ráadásul egyéniben is veretlen maradt a tornán. A magyar asztalitenisz két kiemelkedő alakja kereken öt évtizeddel ezelőtt diadalmaskodott Indiában, s ennek emlékére a Magyar Asztalitenisz Szövetség ünnepélyes sajtótájékoztatót rendezett.

Az esemény az elegáns Laurus étterem rendezvénytermében zajlott, ahol barátok és sportág szakértők mellett több olimpiai bajnok is megjelent szerdán délután, köztük Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke. A sajtótájékoztató során Kovacsics Imre, a hazai szövetség vezetője volt az első, aki megszólalt, mellette pedig Jónyer és Gergely foglaltak helyet. Kovacsics kifejezte örömét, hogy újra találkozhat és beszélgethet a sportág ikonikus személyiségeivel – hiszen csupán négy éves volt, amikor Jónyerék világbajnoki aranyérmeket szereztek Indiában.

Elsőként Jónyer osztotta meg élményeit, és a mai napig élénken él benne az egyéni döntő minden egyes részlete. Ahogy mesélte, riválisa, a jugoszláv játékos, már 2:0-ra vezetett ellene, sőt a harmadik szettben is fölényben volt. Ekkor Jónyer felismerte, hogy a labdák lassabb pörgetése lehet a titkos fegyvere a győzelemhez, ami végül megfordította a mérkőzés menetét.

Az ellenfelem, egy jugoszláv versenyző, elképesztően jól teljesített, és hamar elhúzott előlem. Éreztem, hogy stratégiát kell váltanom, ha szeretnék győzni. Minden egyes mérkőzés során azt suttogtam magamnak: "Ez az én időm, én vagyok a jobb!" És végül az elképzeléseim valóra váltak. Amikor kiutaztam a világbajnokságra, már csak egy cél lebegett a szemem előtt: a világbajnoki cím. Minden egyes meccsemre ezzel a mentalitással léptem pályára. A döntőben különösen nehéz helyzetbe kerültem, hiszen Sztipancsics két szett előnyre tett szert. De nem adtam fel, és átgondoltam a stratégiámat: a labdákat lassabban pörgettem, és ez a váltás végül meghozta a gyümölcsét.

- kezdetét vette a beszélgetés Jónyer szavaival, aki felidézte, hogy hosszú ideig kérdéses volt, vajon egyáltalán elutazhat-e a világbajnokságra. Végül azonban a sors kedvezett neki, és lehetőséget kapott a részvételre.

A harmadik osztályos Klampár Tibor sajnos nem tudott részt venni a tornán. Jónyer, aki már 74 éves, úgy véli, ha Klampár is ott lett volna velük, biztosan megnyerték volna a csapatversenyt a világbajnokságon. Az élsport világában azonban a feltételes mondatoknak nincs helye.

Jónyer partnere, Gergely Gábor felidézte, hogy emlékei között még mindig élénken élnek a kalkuttai események. Világosan emlékszik arra a kulcsfontosságú pontra is, amely végül a világbajnoki aranyérmet hozta számukra.

Először is köszönettel tartozom Klampár Tibinek, hogy én párosozhattam Jónyerrel, mert ha nem így történik, akkor sosem vagyok világbajnoki aranyérmes párosban. Azt pedig csak meg tudom erősíteni, hogy Klampárral a csapatot is megnyertük volna, de ketten Jónyerrel kevesek voltunk a jugoszlávok ellen, így csak másodikak lettünk

- folytatta Gergely, aki teljes mértékben osztotta Jónyer véleményét arról, hogy a második helyezés a legrosszabb kimenetele egy versenynek. "Senki sem vágyik arra, hogy második legyen, mert az tulajdonképpen a veszteség szimbóluma. A bronzérmet kiharcoltad, megküzdöttél érte, amiért nyerőként távozhatsz, de az ezüstérem egy igazi átok" - tette hozzá.

Jónyer és Gergely emlékezetes, ötven évvel ezelőtti győzelme máig meghatározó a magyar asztaliteniszsport számára, és mindkettejük reméli, hogy sikerük motivációként hat a fiatalok, az utánpótlás számára. A magyar sportnak mindig is az volt az egyik legnagyobb erőssége, hogy minden szakágban voltak példaképeink. Mindig volt kire, kikre felnéznie az utánpótlásnak, sikereikből erőt, motivációt merítenie, remélem, a mi sikerükben is hasonló motivációt találnak a fiatalok. Mert nagyon szeretnénk azt, hogy ne kelljen még 50 évet várni az újabb magyar világbajnoki címre asztaliteniszben.

Mindkettőjük véleménye szerint a kulcsfontosságú tényező a sokkal intenzívebb edzés lenne. Például Kínában az utánpótlás korú sportolók napi 8-10 órát töltenek tréningezéssel, ami hatalmas különbséget jelent a sportág fejlődésében.

Nem arról van szó, hogy más országokban tehetségesebbek a fiatal asztaliteniszezők, csupán annyi, hogy sokkal többet tréningeznek, ebben nekünk fejlődni kéne ahhoz, hogy újra legyenek eredményei a magyar asztalitenisznek. Persze a körülményekben bőven van lemaradásunk, akár az európai élmezőnyhöz képest, de bízom benne, hogy a jövőben újra lesznek nemzetközi sikereink a sportágban

- tette hozzá Jónyer, aki reméli, maradandót hagytak hátuk mögött a honi asztalitenisz új generációjának.

Az esemény zárásaként a MOATSZ elnöke ünnepélyesen átadta az emlékplakettet mindkét résztvevőnek, ezzel is méltatva a jeles jubileumot.