Az Integritás Hatóság megvádolt elnökét támogatta az OECD korrupcióellenes biztosa.


Szívemet nyomasztja a hír, miszerint a magyar hivatalos szervek azon mesterkednek, hogy kriminalizálják az Integritás Hatóság elnökét, Biró Ferencet. Ezzel csupán ürügyet keresnek, hogy megszabaduljanak tőle.

- hívta fel a figyelmet az OECD vesztegetésekkel foglalkozó munkacsoportjának korábbi elnöke. Drago Kos, aki korrupcióellenes szakértőként ismert, a szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében kifejtette, hogy elengedhetetlennek tartja, hogy megossza véleményét a magyarországi hatóságok helyzetéről. Szerinte rendkívül aggasztó és káros a társadalom számára, ha alaptalan indokokkal lépnek fel a korrupcióellenes intézmények vezetői ellen.

Bíró Ferencet becsületes, a méltányosság iránt elkötelezett, felkészült szakembernek ismertem meg, akinek szakmai felkészültsége és tisztessége megkérdőjelezhetetlen

- hangsúlyozza a nemzetközi szervezet szakértője.

Drago Kos véleménye szerint egy jól működő ügynökség létrehozása mindössze két év leforgása alatt már önmagában is figyelemre méltó teljesítmény. Ennek fényében teljes mellszélességgel kiáll Bíró Ferenc mellett, és arra ösztönzi a világ minden tájáról érkező korrupcióellenes intézmények vezetőit és aktivistáit, hogy csatlakozzanak a nyílt támogatáshoz.

Related posts