Mark Zuckerberg úgy döntött, hogy eltávolítja az összes barátunkat a Facebookról.


A Meta feje szerint túlságosan is eltávolodott a közösségi platform az eredeti céljától, ezért teljes újrakezdésről álmodott.

Ha valaki úgy érzi, a mai Facebook túlságosan is eltávolodott eredeti céljától - rokonok, barátok ismerősök összekapcsolásától -, akkor bizony nincs egyedül, a közösségi oldal már nem az, amiért annak idején mindenki regisztrált, és meglepő módon Mark Zuckerberg is így gondolja. A Meta vezetőjében emiatt komolyan felmerült az is, hogy 2022-ben teljesen lenullázza a felhasználók baráti hálóját, és hagyja őket a nulláról újrakezdeni. Nem egy átgondolt kapcsolati menedzsment funkcióról beszélünk, hanem arról, hogy egyetlen gombnyomásra eltűnt volna mindenki minden barátja.

Zuckerberg nemrégiben egy versenyjogi tárgyaláson tanúskodott, ahol a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) próbálja bizonyítani, hogy a Meta versenyellenes eszközökkel építette fel 3,3 milliárd dolláros birodalmát, beleértve az Instagram és a WhatsApp megszerzését is. A tárgyalás során több belső információ is napvilágot látott, köztük az a megállapítás, hogy Zuckerberg már évekkel ezelőtt észlelte: a Facebook hírfolyamában egyre kevesebb helyet kapnak a baráti posztok, míg a szponzorált tartalmak, csoportos bejegyzések és a végtelen görgetésre épülő információs zaj egyre dominánsabbá válik.

A Meta vezetője úgy látja, hogy a platform átalakulása révén "a felfedezés és a szórakoztatás került a középpontba", ami sajnos a baráti kapcsolatok háttérbe szorulásához vezetett. Nem meglepő, hogy ez a felismerés egy merész ötletet inspirált: miért ne törölnénk mindent, és kezdenénk újra? A belső kommunikációk alapján Zuckerberg azt javasolta, hogy akár az összes felhasználói kapcsolathálózatot is eltüntethetnénk, hogy aztán új perspektívából, valódi szándékkal építhessük újjá.

A vállalat többi vezetője természetesen lehűtötte a lelkesedését, sőt maga Tom Alison, a platform aktuális feje is úgy reagált, hogy ez a húzás valószínűleg kinyírná az egész szolgáltatást, különösen úgy, hogy az Instagram is erre a hálóra épül. Végül természetesen semmi sem lett az egészből, de önmagában az, hogy egy ekkora platform vezére egy ilyesmit fontolgat, sokat elárul arról, milyen identitásválságban vergődik a Facebook. Zuckerberg szerint az "eredeti" Facebook-érzést idén újraélesztik: jön egy dedikált Friends fül, ahol ismét kizárólag a barátaink posztjai, történetei és születésnapjai lesznek láthatók.

Related posts