Pat Cortina: Célunk, hogy Dániában bemutassuk és megerősítsük identitásunkat a jégpályán.


Pat Cortina, a februári olimpiai selejtezőre és az áprilisi elitvilágbajnokságra készülő magyar női jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya három jó mérkőzést akar látni a héten csapatától Dániában.

A gárda csütörtökön a dán házigazdák ellen lép pályára, pénteken a franciák, míg szombaton a japán csapat ellen mérkőzik meg Odensében.

"Augusztusban jók, novemberben rendben voltunk, most pedig három jó mérkőzést akarunk játszani Dániában. Szeretnénk jégre vinni az identitásunkat az első másodperctől kezdve, és hogy jobb csapattá váljunk taktikailag és jégen kívül is" - mondta az M4 Sportnak Cortina, aki hozzátette: Garát-Gasparics Fanni visszatérése nagy segítség lesz számukra, hiszen "ő a vezér" a tapasztalatával, a tudásával, és jó látni, hogy ismét jól érzi magát.

A szövetségi kapitány hangsúlyozta, hogy a behívott fiataloktól elvárja, hogy saját magukévá tegyék a válogatott szellemiségét és munkamorálját.

A svéd Brynäst csapatát erősítő Garát-Gasparics Fanni megosztotta, hogy a térdsérülése után 268 nap telt el anélkül, hogy mérkőzésen szerepelt volna. Mostanra azonban már négy alkalommal is pályára lépett a klub színeiben.

"22 éves pályafutásom során még sosem tapasztaltam ilyen hosszú kihagyást. Izgatottan várom, hogy végre teljes értékű játékosként visszatérhessek, és ez lesz az idényem első tornája. Jól érzem magam, készen állok a megmérettetésre, de az utóbbi időszak valóban hosszú és megpróbáltatásokkal teli volt. A lelki küzdelmek voltak a legnehezebbek, de most már örömmel mondhatom, hogy túlvagyok rajtuk." - nyilatkozta a csatár.

Hangsúlyozta, hogy célja volt visszatérni a februári olimpiai selejtezőre és az április vb-re, ezek motiválták a nehezebb időszakokban.

"A dániai torna fogja képviselni a főpróbát számunkra. Izgatottan várjuk, hogy újra láthassuk azokat a technikákat és mozdulatokat a jégen, amelyeket oly sokat gyakoroltunk. Az olimpiai kvalifikáció elnyerése mindent jelentene számunkra, ez az álmaink beteljesülése!"

A keretben újonc Cservjacsenko Alexandra - aki a svéd SDE játékosa - nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy meghívót kapott, mert mindig is álma volt a válogatottban szerepelni.

Related posts