Rekordot döntött Nagyváradon: a bokorból árusított kristálymetet ezúttal nem mindennapi módon fogták ki!


A nyomozás során felfedezett drogok piaci értéke körülbelül 1,8 millió euróra rúg.

A Nagyváradon működő kábítószer-kereskedelmi hálózatot leplezett le a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT). A hatóságok keddi tájékoztatása szerint két gyanúsítottat értek tetten, amikor a megyeszékhely közvetlen közelében 1,3 kilogramm szintetikus drog, köztük kristálymetamin átvételére készültek egy bokorból.

Merthogy az úgynevezett "dead drop" típusú módszert használták, ami annyit jelent, hogy a szállítmány közterületen rejtik el, a helyszín koordinátáit pedig online közlik a vásárlóval, miután megállapodtak az árban és a mennyiségben.

A hatóságok által végrehajtott házkutatások során jelentős mennyiségű kábítószert foglaltak le, emellett több mint 314 ezer lejt és 2200 eurót is megtaláltak. Az akció során összesen hét, 32 és 39 év közötti személyt vettek őrizetbe, közülük ötöt vizsgálati fogságba helyeztek. A letartóztatottak között hárman váradi lakosok, akik korábban már bűnvádi eljárás alá estek, míg ketten Szentandrásról származnak.

Related posts