Szeptembertől megnyitja kapuit az új vásártér - EgerHírek


Elfogadta a közgyűlés a városi cégek éves beszámolóját, az öt perces parkolási türelmi időt viszont nem. A közgyűlésen elhangzott, folynak a tárgyalások, ha minden stimmel akkor az ország harmadik legnagyobb szezonális jégpályája lehet Egerben.

Elfogadták az EVAT Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zrt. és a Cégcsoport 2024. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját, mely alá több önkormányzati cég tartozik, valamint a 2025. évi munkaterveket.

Huszti Péter javaslata szerint Egerben öt perces parkolási türelmi időt kellene bevezetni, amely lehetőséget adna az autósoknak arra, hogy gyorsan megváltják parkolójegyüket, akár online, akár készpénzben. A tervezet szerint ez az időtartam elegendő lenne ahhoz, hogy az autósok a szélvédő mögött kihelyezett órát használják, vagy a parkolóautomata által biztosított öt perces díjmentes jegyet vegyék igénybe. Bódi Zsolt azonban aggodalmát fejezte ki a javaslat megvalósíthatóságával kapcsolatban, míg Vágner Ákos hangsúlyozta, hogy a parkolóautomata nem lehet messzebb 70 méternél a parkoló legtávolabbi pontjától. Úgy véli, a javaslat újabb kiskaput nyithatna a parkolási rendszerben, hiszen amíg a parkolóőr odaér, addig az autósok visszaérhetnek a megváltott jeggyel. Ráadásul applikáción keresztül is lehetőség van jegyvásárlásra. A képviselők végül nem támogatták a javaslatot.

Domán Dániel azt javasolta, hogy a város csatlakozzon az Ifjúsági Táborhely fejlesztési Programhoz. A tervezett támogatási összeg az Imókői tábor korszerűsítésére lenne felhasználva, azonban ehhez szükséges egy 65 millió forintos önerő, amelyet a városnak biztosítania kell.

A tábor a természetvédelmi terület szívében található, ezért a fejlesztésekre különleges szabályok érvényesek - emelte ki Vágner Ákos.

Február óta folyik a tárgyalás egy olyan céggel, amely jégpályát üzemeltetne Eger városában. Ha a tervek megvalósulnak, Eger büszkén mondhatja magáénak az ország harmadik legnagyobb szezonális jégpályáját - tájékoztatott Gömöri László alpolgármester.

Több szervezet, mint az Országos Régiségvásár, a Magyarok Vására és a Heves Vármegyei Foglalkoztatási Paktum is jelezte az önkormányzat felé, hogy szeretne rendszeresen vásárt tartani a városban, vásár tartására azonban csak a Katona téren és a piaccsarnokban lehetséges, ezek azonban viszonylag kis területűek, így a tervek szerint a Petőfi térről nyíló területen alakítana ki a vásárteret alapközművekkel, területrendezéssel és a közelben parkolási lehetőséggel - vázolta fel Gömöri László.

Prokaj István, a vásározók képviseletében, felszólalt, és kifejezte, hogy szeretne egy kis időt kérni a felkészülésre.

Gál Judit alpolgármester véleménye szerint az új kezdeményezés lehetőséget ad arra, hogy ne csupán a hétvégéken kerüljön sor piacokra és vásárokra a megnevezett területen. Huszti Péter ezzel szemben aggodalmát fejezte ki, mondván, hogy a vásártér egy vízbázis fölé épülne, ami szerinte nem lenne fenntartható megoldás. Pál György hozzátette, hogy az egyház kérte, hogy a vásár ne a bazilika közvetlen szomszédságában helyezkedjen el. Csákvári Antal optimistán nyilatkozott, szerinte ez a lépés előrelépést jelentene a vásározás terén, hiszen a jelenlegi helyzet emlékezteti őt a régi lengyel piacokra.

Majorosné Juhász Eszter véleménye szerint a vásártér megújítása régóta esedékes, hiszen az eddigi régiségvásár már túlnőtte önmagát. Minden alkalommal újra kell rendezni a területet, hogy megfeleljen a növekvő igényeknek. Huszti Péter ezzel szemben úgy gondolja, hogy a jelenlegi kavicsos terület nem igazán megfelelő a vásározás lebonyolítására.

Vágner Ákos polgármester javaslata szerint szeptember elsejétől lépne életbe az új vásártérről szóló rendelet. Ennek értelmében a júniusi, júliusi és augusztusi vásárok továbbra is a megszokott helyszínen zajlanának.

#jégpálya #közgyűlés

Ne felejtsd el követni az EH Google Hírek oldalát, ahol mindig naprakész információkat találhatsz a legfrissebb eseményekről!

Related posts