Takács államtitkár véleménye a Tisza egészségügyi ígéreteivel kapcsolatban: "A matek terén nem éppen a legjobban teljesít ez a közepes intellektusú jogász."

Takács Péter egészségügyi államtitkár máris reagált a Tisza Párt kongresszusának egészségügyi beszélgetésén elhangzott állításokra és ígéretekre. Takács azzal kezdi Facebook-bejegyzését, hogy bízott benne, hogy "Dr. Kulja András atv-s leszereplése után összekapják magukat a tiszás nagyotmondók és végre érdemi reakcióra alkalmas egészségügyi programmal rukkolnak elő. Sajnos ezúttal is csalódnom kellett. 😔"
Takács arra utalt, hogy Anglia egészségügyi rendszere példaértékű, azonban a brit kormány válaszul tavasszal 100.000 egészségügyi dolgozó elbocsátását hirdette meg. Erre ő így reagált: "Köszönjük, de ebből nem kérünk."
Az államtitkár szerint volt még egy adag jóemberkedés, betarthatatlan és szakmaiatlan ígéretek (egyetemi centrum szintű idegsebészetet a városi kórházakba!) illetve a Tisza megígért egy sor olyan intézkedést, amit a Fidesz már bevezetett, például az online várólista, az iskolai egészségnevelés bevezetése és a betegelégedettség mérése️.
Takács ezután kifogásolta azt az ígéretet, hogy a Tisza minden évben 500 milliárd forinttal emelné az egészségügy költségvetését. "Hogy mi lenne ennek a fedezete? Az most sem hangzott el... Esetleg járulékemelés? 🤔", majd Magyarra azt mondta, "matekból nem túl erős ez a közepes intellektusú jogász."