TOP 5: Xabi Alonso meghozta a döntést Rodrygo jövőjéről!


Ha van egy izgalmas kérdés a Real Madrid nyári tervei kapcsán, az Rodrygo helyzete, amely minden bizonnyal sokakat foglalkoztat. Természetesen nem a klubvilágbajnokságon nyújtott teljesítménye a téma, hanem inkább az, hogy hová is tart a jövője a csapatban. Ezt a kérdést a Sport365 olvasói is kiemelten kezelték, hiszen a hét harmadik legolvasottabb cikke lett.

Ami úgy tűnik, hogy már megoldódott. Ugyanis Xabi Alonso meghozta a saját döntését a "boldogtalan" Real Madrid-sztár jövőjéről. Vagyis innen már Rodrygo lép.

A csapat szombaton délután szállt repülőre, hogy elutazzon az Egyesült Államokba, ahol kezdődik a klubvilágbajnokság. Ahol a csapat javítana az idei szezonon. Vagyis egy nagy nemzetközi trófeát betenne a vitrinbe.

Ebben pedig a brazil csatár is a csapat segítségére lehet. Bár az azutáni jövője még kétesélyes.

Rodrygo ügynökei három hete már Londonban tárgyaltak az Arsenallal, az Ágyúsok pedig az Angliába költözésre buzdították.

A hét elején a The Athletic már arról számolt be, hogy a játékost is érdekli az Arsenal. De hiába a kölcsönös szimpátia, az üzlet komoly pénzügyi kihívásokat jelentene.

A 24 éves brazil labdarúgó szerződése Madridban 2028 nyaráig érvényes, így a megszerzése körülbelül 85 millió fontba fog kerülni.

De a legfontosabb kérdés eddig is az volt, hogy az új vezetőedző, Xabi Alonso mit gondol Rodrígo jövőjéről a Realnál?

Az Észak-Londonba való költözés lehetősége csupán azért merült fel, mert Carlo Ancelotti utolsó időszakában a játékos nem találta helyét a klub keretein belül, és elégedetlenség gyötörte a szerepét illetően.

Főként azért, mert a csatársor többi tagja igencsak erős versenytársnak számít.

Tehát a vezetőedző valóban számít a játékos teljesítményére. Valószínű, hogy a következő tornán fog eldőlni a sorsa. Ha itt is csupán mellékszerep vár rá, akkor szinte biztos, hogy a távozás mellett fog érvelni.

Amennyiben akad valaki, aki hajlandó állni a jelentős vételárat.

Ha azonban újra megkérdőjelezhetetlenné válik a kezdő pozíciójában, akkor senki és semmi nem fogja tudni elmozdítani a helyéről.

A Real Madrid június 18-án, helyi idő szerint délután három órakor indul el a klubvilágbajnokság izgalmas mérkőzésére, ahol az Al-Hilal csapatával mérkőzik meg.

Majd négy nappal később játssza a második meccsét a mexikói Pachuca ellen Charlotte-ban. Végül 26-án zárja a csoportkört Philadelphiában a Salzburggal szemben.

Related posts