Trump beszéde olyan, mint Lear király monológja, amikor eltévedt a zűrzavarban – ezzel pedig egy újabb válságot indít el.

Donald Trump a vámháború bejelentésekor egy szinte összefüggéstelen monológot tartott, tele légből kapott statisztikákkal. Ezzel azonban sikerült kielégítenie távoli hallgatóságát, miközben közönsége is megkapta a magáét – a következmények pedig már most is érezhetőek. Trump tisztában van azzal, hogy a nézettség a legfontosabb, és élvezi a beszédet; megnyilatkozásaiba mindig belecsempész megalázó megjegyzéseket és könnyen idézhető mondatokat, amelyek akár az előnyére, akár a hátrányára válhatnak.

A Fehér Ház Rózsakertjében, a múlt szerdán, Brian Pannebecker, a nyugalmazott autóipari dolgozó és az Autóipari Munkások Trumpért szurkolói csoport alapítója, miután néhány percet eltöltött a pódiumon, visszalépett, és az elnök folytatta a beszédét. Az esemény során azonban bizonyos elemek változatlanok maradtak. Ilyen például az elnöknek az a megingathatatlan hite, hogy az Egyesült Államok köré emelt vámfal csodálatos virágzást hoz, függetlenül attól, hogy ez barátokat vagy ellenségeket érint. Emellett továbbra is hangsúlyozta, hogy Donald Trump minden idők legkiválóbb amerikai elnöke.

Ami viszont változott, hogy a lényegre törő Pannebeckerrel szemben az önmagát dicsőítő és a pódiumot visszavevő Trump még vagy háromnegyed óráig nehezen követhető, össze-vissza kalandozó beszédet mondott arról, amit az USA történetében a legfontosabb napnak, a Szabadság napjának nevezett.