Tüntetések, kormányválság, adóügyi ellentétek: a francia zűrzavar még távolról sem ért véget.

Miközben a franciák csupán 9 százaléka érzi, hogy az ország jó úton halad, az új francia kormány azon dolgozik, hogy véghez vigye azt, ami elődjének nem sikerült: a kiigazítás és a következő évi költségvetés elfogadtatását. A közbeszéd már az utcákon zajlik a plusz források igazságos elosztásáról, és Emmanuel Macront azzal fenyegeti, hogy elnöki öröksége újabb terhekkel bővülhet.

Csütörtökön újabb demonstrációk zajlottak Párizs utcáin, miután a szakszervezetek és a francia miniszterelnök, Sebastien Lecornu közötti múlt heti tárgyalások nem hozták meg a várt eredményeket. A megbeszélés a következő költségvetés előkészítési folyamataira vonatkozott, és az előző kormányzat már megbukott a 2026-os állami költségvetés elfogadásával kapcsolatos nehézségek miatt. Ennek következményeként bizalmatlansági indítványt nyújtottak be, amely végül a kabinet bukásához vezetett. Emmanuel Macron, a költségvetési tervezet hivatalos bemutatása előtt, újonnan kinevezett miniszterelnökét arra kérte, hogy fáradozzon a konszenzus kialakításán, mielőtt a javaslat a parlament elé kerülne.

A múlt héten lezajlott az egyeztetés, de a munkavállalók képviselői úgy vélték, hogy Lecornu nem nyújtott elegendő garanciát arra vonatkozóan, hogy teljesíteni fogja a kéréseiket. Ennek következtében szeptember 18-án, becslések szerint 500 ezer és 1 millió közötti résztvevővel zajló demonstrációkat követően újra utcára szólították a tömeget.

Lecornu célja, hogy egy új költségvetési javaslatot terjesszen elő, amelynek keretében a következő évre tervezett deficitet 4,7 százalékra csökkenti, szemben az idei évre prognosztizált 5,4 százalékkal.

Ez a javaslat csupán egy hajszálnyival marad el az elődjének, Francois Bayrou-nak az ambiciózus célkitűzésétől, aki 4,6%-os eredményt tűzött ki. A különbség valószínűleg abban rejlik, hogy az új miniszterelnök visszavonta a két munkaszüneti nap eltörlésére tett javaslatát, mivel ez jelentős társadalmi ellenállást váltott ki a francia lakosság körében.

Macron korábbi nyugdíjreformja, amely széleskörű ellenállásba ütközött, láthatóan nem fog visszafordulni, és a francia elnök nem hajlandó engedni a Gabriel Zucman közgazdász által javasolt, széles körben támogatott vagyonadó bevezetésének követelésében sem. E két alapvető követelés teljesítése nélkül nehezen elképzelhető, hogy a kormányfő eleget tud tenni a Macronra háruló elvárásoknak. A nyugdíjreformot 2023-ban fogadták el, melynek keretében a nyugdíjkorhatárt 62 évről 64 évre emelték, és minimum 43 évnyi munkavégzést írtak elő a nyugdíjhoz.

A Zucman-adó néven ismertté vált javaslat lényege, hogy azok a háztartások, amelyek legalább 100 millió euró értékű vagyonnal rendelkeznek, évente az eszközeik 2%-ának megfelelő adót fizessenek az államnak. Ez a lépés körülbelül 1800 rendkívül gazdag egyént érintene. A közgazdász által az adó bevezetése mellett felhozott két fő érv a következő volt:

A Zucman-adó koncepciója villámgyorsan elnyerte a közönség tetszését. Egy szeptemberi felmérés során a válaszadók 86 százaléka támogatta a javaslatot. Bár a kutatást a Szocialista Párt megbízásából végezték, amely határozottan kiáll a Zucman-adó bevezetése mellett, a magas támogatottság azt jelzi, hogy a vagyonadó körüli diskurzus szinte már társadalmi konszenzussá érlelődött.

Mindez érthető is: a lakosság is tudja, hogy a költségvetési hiányt mérsékelni kell. Azt azonban természetesen mindenki szeretné elkerülni, hogy neki kelljen összébb húznia a nadrágszíjat, így az adórendszer igazságossága és a vagyonadó a közéleti viták gyújtópontjába került. Lecornu azonban a Zucman nevével fémjelezett adó kivetését nem támogatja. Azt nyilatkozta, hogy "van egy politikai és társadalmi igény a nagyobb fiskális igazságosságra, különösen annak érdekében, hogy helyreállítsuk a közös pénzügyeket. Ezt az orrunk előtt zajló vitát nem kerülhetjük meg."

De hogy a Zucman-adó lenne a helyes válasz? Személyesen én nem így gondolom.

A parlamenti matek azonban nem túl sok választási lehetőséget hagy. A baloldal a Zucman-adót támogatja, de a Marine Le Pen vezette radikális jobboldal is vagyonadót szeretne. Valamelyikőjükre szüksége lesz Lecornunak a büdzsé elfogadásához szükséges többség megteremtéséhez. A Nemzeti Tömörülés egyik gazdaságpolitikáért felelős képviselője, Jean-Philippe Tanguy szeptember 21-én úgy fogalmazott: "Nem akarjuk, hogy a baloldalnak monopóliuma legyen az adózás igazságosságának témakörében. Vannak javaslataink."

A párt célja, hogy a jelenleg hatályos ingatlanadót vagyonadóvá reformálja. Az új adóalapba nem kerülne be egy lakás, valamint az üzleti eszközök és a kis- és középvállalkozások részvényeibe történő befektetések háromnegyede. Terveik között szerepel továbbá a pénzügyi spekulációk, részvény-visszavásárlások, valamint az extraprofit és -osztalék megadóztatása is.

A kormány számára nehéz lesz figyelmen kívül hagyni a társadalmi támogatottság ilyen magas szintjét. Ennek következtében valamilyen formában valószínűleg újra bevezetésre kerül a vagyonadó.

- mondta Famke Krumbmüller, politikai elemző és az EY Geostratégia partnere a Bloombergnek. "Az érzékelés és a szimbolizmus az, ami ennyire bonyolulttá teszi. Szimbolizmus a francia választópolgárok versus szimbolizmus a vállalatok felé."

Korábban Emmanuel Macron volt az, aki döntő lépéseket tett a vagyonadó eltörlésével, ezt követően pedig ingatlanadóvá alakította a rendszert. A francia elnök gazdasági stratégiájának középpontjában az a szándék állt, hogy az adók mértékének kordában tartásával kedvezőbb környezetet teremtsen a vállalkozások számára, ezzel ösztönözve a gazdasági növekedést. A jelenlegi vita tehát részben arról szól, hogy mennyi marad meg Macron "örökségéből" a második – és egyben utolsó – elnöki ciklusa 2027-es lejárta előtt.

A pénzügyi konszolidáció alapvetően azért szükséges, mert az utóbbi években Franciaország GDP-arányos államadóssága egyre magasabbra kúszott és a költségvetési hiány is hosszú távon fenntarthatatlan szinteken áll.

Ahogy arra már az előző francia kormányfő, Bayrou is felhívta a figyelmet, a költségvetés azon része, amit az adósság törlesztésére költenek, jelentős mértékben megnőtt az utóbbi években. 2020-ban még az ilyen célra fordított összeg 26 milliárd euró volt, ez idén nagyjából 66 milliárd lesz. A jelenlegi pálya alapján 2029-re már a százmilliárdot is meghaladhatja, ami a GDP 3,2 százalékával lenne egyenértékű.

A volt miniszterelnök hangsúlyozta, hogy ebben az esetben az adósság visszafizetése a legjelentősebb költségvetési tétellé válna.

A kötvénypiacok élesen reagálnak a jelenlegi helyzetre, és jól érzékelik, hogy a szükséges kiigazítások végrehajtása olyan komoly kihívást jelent, hogy akár kormányok is megbukhatnak miatta. Ennek következményeként a 10 éves francia államkötvények hozama immár szoros versenyt fut az olasz kötvényekével. Ez egy figyelemre méltó fordulat, hiszen korábban az olasz államadósság finanszírozása jóval magasabb költségekkel járt a befektetők számára. A pénzügyi elemzők eddig nem tulajdonítottak elegendő súlyt az olasz politikai instabilitásnak és a magas eladósodottságnak. Azonban Olaszországban, a második világháború óta hatalmon lévő Meloni-kabinet most már harmadik éve irányít, ami hosszú időnek számít. Ráadásul, bár az államadósságuk még mindig az EU legmagasabb szintjei között mozog, Róma számára a 3 százalékos deficitcél elérése egyre inkább reális célnak tűnik a közeljövőben. E változások következtében a nemzetközi média már címlapokra emelte ezt a helyzetet:

A franciák mostanra úgy tűnik, hogy az új olaszok lettek, egy olyan kultúra hordozói, amely tele van szenvedéllyel és kreativitással.

Franciaország története folyamán a társadalmi igazságtalanságok és az adópolitika körüli viták mindig is középpontban álltak. A jelenlegi válság kapcsán ismét felmerül a lényegi kérdés: ki viseli a közös jólét költségeit? A Zucman-adó körüli politikai diskurzus nem csupán egy aktuális téma, hanem a francia demokrácia egyik alapvető dilemmáját tükrözi. A közvélemény egyértelműen a méltányosabb adóztatás mellett teszi le a voksát. Most már csak az a kérdés, hogy a politikai elit milyen válaszokat tud nyújtani erre az egyre sürgetőbb igényre, különösen a következő hetekben, amikor bemutatásra kerül az új költségvetési javaslat.