Ursula von der Leyen egy innovatív zöldítési stratégiával kívánja teljesíteni az Európai Unió környezetvédelmi kötelezettségvállalásait.

Nem a jövő, hanem a jelenünk gazdasági folyamatai alakultak át - erről szól a minden iparágat érintő szeptember 4-i Sustainable World konferencia, ahol a hazai fenntartható üzleti világ szereplői találkoznak.

Szerdán az Európai Bizottság ülésén döntés született arról, hogy az EU elkötelezi magát a 2040-re kitűzött 90%-os kibocsátáscsökkentés mellett. Ez a lépés jelentős mérföldkő lehet a szövetség országainak célja felé, hogy 2050-re elérjék a teljes klímasemlegességet.

Teresa Ribera, a tiszta és igazságos átmenetért felelős biztos, arra hívta fel a figyelmet, hogy fontos szerepük van abban, hogy reményt nyújtsanak az embereknek. A legfrissebb felmérések szerint az európai lakosság 85%-a úgy véli, hogy a klímaváltozás megfékezése kiemelt prioritást élvez. Ráadásul közel 40%-uk közvetlenül fenyegetve érzi magát az éghajlati változások következményei miatt, amit különösen a sorozatos hőhullámok tapasztalata támaszt alá.

Bár sokan tisztában vannak ezzel a helyzettel, a költségek, amelyek gyakran jelentős, egyszeri beruházások formájában merülnek fel, már nem olyan könnyen elfogadhatóak a választók számára. Ez aggodalomra ad okot a tagállami vezetők számára.

Wopke Hoekstra, a klímaváltozásért és a kibocsátás-semlegességért felelős biztos, hangsúlyozta, hogy a célok megfelelő kommunikációja kiemelkedő jelentőséggel bír. Rámutatott, hogy számos konzultáció zajlott arról, vajon hosszú távon valóban érdemes-e elköteleződni a fenntarthatóság mellett és a zöldítési törekvések melletti elhatározás.

Hoekstra véleménye szerint a klímaváltozás következtében bekövetkező természeti katasztrófák mérséklése és az európai állampolgárok védelme alapvető cél, azonban a jelenlegi geopolitikai helyzetben nem elhanyagolható az EU gazdaságának védelme sem. Amennyiben ezt megfelelően végzik, a függetlenedés, az ellenállóképesség és a versenyképesség erősítője válhat belőle.

Az elköteleződéssel tehát nemcsak a polgároknak, hanem

A befektetők számára fontos üzenetet kívánnak közvetíteni: biztosítva legyen, hogy Európa hosszú távon megőrzi pozícióját a tisztaipari fejlesztések központjaként.

Bár a Bizottság folyamatosan hangsúlyozza, hogy az EU megfelelő irányba halad ahhoz, hogy 2030-ra elérje az 55%-os kibocsátáscsökkentést, a 2040-es klímacél elérése érdekében rugalmasabb szabályozási keretet kíván bevezetni. Ez lehetővé tenné a tagállamok számára, hogy különböző megoldásokat alkalmazzanak, így jobban tudják teljesíteni a vállalt kibocsátáscsökkentési céljaikat.

Ilyen például, hogy 2036-tól korlátozott mértékben elfogadnák a magas színvonalú, külföldön elért szén-dioxid-kibocsátás csökkentését igazoló krediteket, vagy hogy az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerében (EU ETS) belső, tartós szénmegkötési megoldásokat is felhasználhassanak.

A rugalmasság alatt azt is érthetjük, hogy a különböző szektorok között lehetőséget kapnánk az eredmények "kiegyenlítésére". Például, ha egy ország nem képes teljesíteni a mezőgazdaság terén előírt kibocsátáscsökkentési célokat, viszont a hulladékgazdálkodásban vagy a közlekedés területén jelentős túlteljesítést mutat fel, akkor az egyik szektor pozitív teljesítménye kompenzálhatná a másik gyengébb eredményét. Ezzel a megközelítéssel a célok elérése nemcsak gazdaságilag hatékonyabbá válna, hanem társadalmilag is igazságosabb lenne.

A Parlament nevében Antonio Decaro (Olaszország, Szociáldemokraták), a klímáért és környezetvédelemért felelős bizottság (ENVI) elnöke üdvözölte a kitűzött célokat, azonban kifejezte aggodalmát a hozzájuk kapcsolt rugalmassági lehetőségekkel kapcsolatban. Szavaival élve, úgy vélte, hogy...

A rugalmasság nem lehet a dereguláció mentsvára. [...] Nem engedhetjük meg, hogy rejtett eltérések vagy kétértelműségek jelenjenek meg, amelyek veszélyeztethetik az EU hitelességét vagy a kitűzött célok elérését.

A Bizottság a megszokott eljárásrend szerint továbbította tervezetét a Tanácsnak véleményezés céljából. Itt komolyabb eszmecsere bontakozhat ki arról, hogy a tagállamok mennyire tartják megfelelőnek a rugalmasságra vonatkozó javaslatokat a vállalások teljesítése szempontjából.