Figyelem! Ma különösen veszélyes időjárási körülmények várnak ránk. Ha autóba ülsz, légy éber és óvatos!


Kora reggel a ködös tájakon, az ország különböző pontjain, gyenge fagyok is megjelenhetnek, ami tovább fokozhatja az autósok nehézségeit az utakon.

A HungaroMet előrejelzése szerint a keddi borongós idő után szerdán egyre nagyobb területen szakadozik fel a felhőzet, és több órára kisüthet a nap. Ennek megfelelően számottevő csapadékra nem számíthatunk.

A hétvége folyamán igazi őszi időjárásra számíthatunk, hiszen a nappali hőmérséklet valahol 12 és 17 fok között ingadozik majd. Érdemes felkészülni a hűvös, de még mindig kellemes napokra!

Hasonló időt vetít elő az Időkép prognózisa is. Az előrejelezés alapján a napsütést szinte csak gomolyfelhők zavarhatják meg, ugyanakkor északon, északnyugaton helyenként kisebb eső, zápor kialakulhat. Hajnalban azonban nem árt óvatosnak lenni, mert pára-, ködfoltok képződhetnek. Mint írták,

reggel elsősorban a fagyzugokban lehet gyenge fagy.

Mindez annak a következménye, hogy az országot északi irányból, Skandinávia irányából sarkvidéki eredetű levegő áramlik be.

Related posts