A "visszhangbiztos" kifejezés egyedivé téve lehet például: "zajmentes környezet" vagy "visszhangmentes tér". Esetleg használhatjuk a "hangszigetelt" vagy "rezgéselnyelő" kifejezéseket is, attól függően, hogy milyen kontextusban alkalmazzuk. Ha egy kicsit

Távozott a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ éléről; Orbán Viktor szavait ezentúl Demeter Szilárd, a kulturális nemzetépítésért felelős miniszterelnöki biztos tolmácsolja. Az Index hasábjain egyik héten civilizációs válságról értekezik, míg a következőben azt hangsúlyozza, hogy szakemberek szükségesek a múzeumok irányításához.

Lehet, hogy így vélekedik magáról?

A "Vitairat a kulturális nemzetépítésről" valójában intellektuális alibi Demeter "nemzetépítő" küldetésére: Európa hanyatlik, mi viszont magyar ethoszt építünk, algoritmusokkal, hitvallással, nemzeti felhővel és digitális szuverenitással. Demeter dolgozatában Orbán tusványosi gondolatai köszönnek vissza - Európa válsága, a keresztény alapzat, a külön magyar út. A szöveg komolyan veszi magát, a hangja magasztos. Aki nem figyel, azt hihetné, most írják a magyar kultúra új alkotmányát. Aki viszont figyel, az hallja mögötte a politikai visszhangot: ez nem vitairat, hanem díszmagyarrá stilizált pártprogram.

A szöveg nem hoz új tartalmat, csupán a kulturális politikai centralizációt igazolja azzal az állítással, hogy "Európa beteg, mi gyógyítjuk". Miközben retorikailag távolságot tart a politikai diskurzustól, valójában totális politikai és kulturális keretrendszerben határozza meg a nemzeti identitást. Kulcsmondata: "A cselekvési terv irányát kijelölte Orbán Viktor miniszterelnök úr Tusványoson." Ennél nyíltabb megfogalmazásra nem is lenne szükség. Ez nem egy felhívás a közös gondolkodásra, hanem inkább egy lábjegyzet a vezető beszédéhez. A grandiózus "kulturális nemzetépítés" valójában nem más, mint a NER ideológiai szoftverének frissítése.

Ironikus módon a szöveg sokat beszél "intellektuális önrendelkezésről" és arról, hogy "mi nevezzük el a világot", de közben pontosan megmutatja, valójában ki nevezi el a dolgokat. Amikor minden egyetlen "nemzeti ökoszisztémába" szerveződik, és az irányt Tusványoson jelölik ki, akkor a kulturális nemzetépítés nem tágas horizont, hanem központi vezérlőpult.

És elérkezik az interjú pillanata. Itt már nem találkozunk grandiózus kifejezésekkel, csupán üres zsebekkel. Demeter hirtelen nem a civilizációk megmentőjeként lép színre, hanem a költségvetési problémák harcosaként. Szerinte a múzeumok "katasztrofálisan alulfinanszírozottak" – ez vitathatatlan –, a vezetők pedig olyanok, mint "kakasok a szemétdombon", a rendszer pedig "szétaprózott", míg a Széchényi Könyvtárban a csótányok már mint otthonos lakók bukkantak fel.

A kép önmagáért beszél: a magyar írott kultúra szentélyében nem az olvasók tábora gyarapodott, hanem a rovaroké.

Ez a rendszer helyzete: míg a kormányzat a "nemzeti ökoszisztéma" kiépítésén fáradozik, az alapvető intézmények csupán a túlélésért küzdenek, stagnáló állapotban vegetálva.

Demeter egyszerre akar lenni filozófus és logisztikus, reformátor és rendszergazda. A baj csak az, hogy az alap porlik. Hiába beszél "szellemi szuverenitásról", ha a múzeumok épp a központosítástól szenvednek. Hiába álmodik nemzeti adatfelhőt, ha közben a könyvtárban az élőlények más típusú hálózatot építenek. És hiába hirdet "intellektuális önrendelkezést", ha a múzeumigazgatókat lekezelően szemétdombon kapirgáló kakasoknak nevezi.

A vitairat a jövőt festi narancssárgára, az interjúban már a jelen szól vissza. Tizenöt év alatt csak ennyire volt képes a NER.