**A nagymama kötényétől a katedráig - Egy lelkipásztor felfedezőútja az elhívás világában** Az életünk során sok apró mozzanat formálja identitásunkat és hivatásunkat. Egy nagymama kötényének meleg ölelése, amely a családi tűzhely illatát hordozza, éppúg

A lelkipásztor számára a templom csendje és az istentiszteleti közösség nyújtja az igazi erőt. • Fotó: Orbán Orsolya

Természetesen! Itt van egy egyedibb megfogalmazás: - Emlékszik-e olyan gyermekkorából származó élményre, amely különösen formálta a hitét vagy befolyásolta lelkipásztori tevékenységét?

Számos emlék közül van egy, ami különösen közel áll a szívemhez, és ez nagymamámhoz kapcsolódik. Tíz-tizenkét éves koromban kezdett igazán körvonalazódni bennem az a különleges hívás, amely a lelkipásztori pálya felé irányított. Ez nem csupán egy egyszerű gondolat vagy érzelem volt, hanem tudatos elköteleződés is, amely során Isten igéjének hirdetésére készültem. Egyedülálló módon, nagymamám gyászruháját öltöttem magamra, a kötényét palástként viseltem, miközben a nagy családi Bibliát a kezemben tartva prédikáltam egy kis dombon. Nem csupán a prédikáció volt a lényeg, hanem az egész szertartás, hiszen én voltam a kántor is. Minden egyes alkalommal élővé vált az ima, az ének és az ige, és ezek az "események" mélyen beleivódtak a lelkembe.

A szombat estéknek is megvolt a maguk liturgiája. Volt olyan időszak, hogy egyetlen szombat sem telhetett el anélkül, hogy ne tekintenénk vissza az elmúlt hét eseményeire a régi 1923-as kiadású énekeskönyv 76. énekével:

"Hálát adunk Istenünk, hogy egy héten áthoztál/Ha örömet éreztünk, te intézted életünk/Ha bánat környékezett/Tőled balzsam érkezett/Uram ezért áldott légy, tőlünk dicséretet végy". Így tanultam meg egészen korán, az ifjú éveim előszobájában a hit szemüvegén keresztül fogadni az örömöket és próbákat, valamint a növekedéssel járó testi-lelki változásokat.

A lelkipásztori szolgálatának kezdete egy különleges és meghatározó pillanat volt számára. Emlékszik, hogy fiatal korában, amikor a hit mélységeit kutatta, egy istentisztelet során megérintette a Szentlélek. Ez a tapasztalat indította el azon az úton, amely a lelkipásztori hivatás felé vezetett. Az első gyülekezete, ahol szolgálni kezdett, egy kis faluban található közösség volt, ahol a hívek szoros kapcsolatban álltak egymással. Itt tanulta meg, milyen fontos a közösség támogatása és az emberek közötti szeretet. Később, egy nagyobb város gyülekezetébe került, ahol a kihívások és lehetőségek széles spektrumával találkozott. Az itt eltöltött idő alatt megtapasztalta, milyen sokféle módon lehet szolgálni az embereknek, és hogy a hit közvetítése mennyire fontos a mindennapi életükben. A szolgálata során több különböző gyülekezetben is tevékenykedett, mindegyik egyedi kihívásokkal és lehetőségekkel. Minden közösség új tapasztalatokat és tanulságokat hozott számára, gazdagítva ezzel lelkipásztori hivatását.

Röviden összefoglalva: éppen 8 hónapos várandósan, pocakosan indultam el az utamon, amikor 2013 augusztusában megkezdtem szolgálatomat a Katonai Református Gyülekezetben. Férjem Melegföldváron tevékenykedett, így a püspök úr ennek a településnek a közösségében helyezett el. Ajándékba kaptam Katonát, akkor még egy 50 lelkes mezőségi szórványgyülekezetet. Jelenlétem célja az volt, hogy megerősítsem a híveket abban a hitben, hogy Isten mindig figyelemmel kíséri a kicsinyeket, és különös gondot visel azokra, akik őt keresik. Még a szétszórattatás és az apadás időszakában is felfedezhetünk reménymagvakat, amelyek Isten munkájának tanúi.

Szoktam mondani: igen, itt nincs élő kultúra, de vannak élő kapcsolatok, emberek, akik éhezik és szomjazzák Isten vezetését és vigasztalását. Azóta igazi gyülekezeti családdá formálódtunk.

Tizenkét év távlatából, amikor házastársammal hátradőlünk és visszatekintünk, arra a felfedezésre jutottunk, hogy milyen mélyen beleágyazódtunk a gyülekezetek közösségébe. Az évek során zajló igehirdetések és igehallgatások révén pedig egyre inkább összefonódtak a szívünkhöz nőtt gondolatok és érzések.

- Hollandiában is megfordult. Mennyi ideig és mit tanulmányozott?

2017 és 2018 között két gyermekünkkel együtt egy tanulmányútra látogattunk Kampenbe. Örömmel töltött el, hogy részt vehettem egy újszövetségi posztgraduális mesterképzésen, amely lehetőséget biztosított számomra, hogy mélyreható ismereteket szerezzek ezen a fontos területen. Témavezetőm, Rob van Houwelingen professzor kulcsszerepet játszott a kutatói gondolkodásom fejlődésében, segítve, hogy az apró részletekből álló tudás szilárd alapokra épüljön. Az ő bátorítására kezdtem el tanulmányozni az Újszövetség egyik legszélesebb körű teológiai dokumentumát, Péter első levelét.

- Mi ösztönözte arra, hogy a kolozsvári teológiára tanárként visszatérjen? Mit tanít?

Eredetileg külső megbízás keretében indultam el ezen az úton. A kampeni teológiai tanulmányaim során merült fel először a kérdés a különböző kontinensekről érkező diáktársak részéről, miszerint nem lenne-e kedvem újszövetséget tanítani. Szűkebb körökben szívesen osztottam meg tudásomat nepáli, koreai, brazil és argentin szolgatársaimmal, bevezető előadásokkal, kortörténeti elemzésekkel és hermeneutikai kérdésfelvetésekkel gazdagítva a diskurzusainkat. Akkoriban még távolinak tűnt számomra ez a lehetőség, hiszen a gyülekezeti szolgálat iránti szenvedélyem teljesen kitöltötte mindennapjaimat. Később azonban korábbi tanáraim is megkerestek, hogy segítsek az oktatásban, ami óriási megtiszteltetésnek számított számomra.

A visszatérés tehát e magvetés folyamatához kötődik. Azonban lényegi átalakulás nem következett be, hiszen továbbra is diáknak és tanítványnak érzem magam, aki izgatottan várja, hogy Mestere irányítsa és formálja az utamat.

- Mi a legfontosabb üzenet, amit a gyülekezetének vagy a hallgatóknak szeretne átadni?

Az úrvacsoravétel utáni intelem lényege: bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Krisztus is megbocsátott nektek. Az elhordozott sérelmek és a rendezetlen kapcsolatok gátolják a szellemi és lelki fejlődésünket. Nem csupán az újjászületésre kaptunk meghívást, hanem arra is, hogy folyamatosan növekedjünk az üdvösség felé és kitartó tanítványokká váljunk. Megtapasztaltuk, milyen jóságos az Úr; mennyire csodálatos lenne, ha másokat is megkóstoltathatnánk a megbocsátás, az elengedés és a nagylelkű, áradó szeretet ízével, hogy ők is felfedezhessék, milyen jó az Úr.

Férjemmel együtt számos megbocsátás-történetnek voltunk tanúi a gyülekezetekben, és szavakkal nehezen kifejezhető örömmel tölt el minket, amikor Krisztusban testvérek képesek kiengesztelődni, és ezzel a kegyelemben való növekedés útjára lépnek. Széttöredezett világunkban ezek a megbocsátás-történetek igazi gyógyító erejűek. Ugyanakkor mély szomorúság fog el, amikor haragtartás és egymás nyílt vagy titkos bántása kerül napvilágra. Ilyen helyzetekben különösen nehéz a tanítás és az igehirdetés feladata.

- Mi ad erőt a nehéz időszakokban?

A szeretteim meleg ölelése, a templom nyugalmának simogatása, és az istentiszteleti közösség bensőséges összhangja.

- Van-e kedvenc bibliaverse vagy imádsága, amit mindig magával hord?

- Hosszú időn át meghatározó volt számomra a konfirmációi igém: "Íme, Isten az én szabadítóm, bízom és nem rettegek, mert erőm és énekem az Úr, megszabadított engem." (Ézs 12,2) Sokféle élethelyzettel, rettegésekkel és félelmekkel együtt növelte az Úr a belé vetett bizalmamat.

Ezzel a megerősítéssel a közelmúltban különösen mély lelki táplálékot kaptam a Szentírás gondviseléséről és feloldozásáról szóló szavai révén.

- Mivel szeret foglalkozni szabadidejében, ha van rá ideje?

A család, a természet és az állatok világa mindig is különleges helyet foglalt el a szívemben. Az együtt töltött pillanatok, legyen szó kirándulásról a zöldellő erdőkben vagy a naplementében való sétáról, örök emlékekké válnak. Az olvasás pedig olyan utazás, amely során új világokat fedezhetünk fel, és mások életébe nyerünk bepillantást. A tollasozás, korcsolyázás és úszás számomra igazi örömforrást jelentenek, különösen a hektikusabb napokon. A tollasozás során a friss levegőn való mozgás és a barátokkal való játék öröme egyaránt feltölt energiával. A korcsolyázás a téli hónapokban magával ragadó élmény, amikor a jégpályán szárnyalhatunk, és a nevetésünk visszhangzik a hideg levegőben. Az úszás pedig a víz simogató érintésével segít ellazulni, miközben a természet csodáit figyelhetjük a vízfelszín alatt. Ezek a tevékenységek nem csupán szórakozást nyújtanak, hanem a lelki feltöltődéshez is hozzájárulnak.