A civilizáció motorja egyre inkább lelassul, és ez a folyamat új kérdéseket vet fel: Mi vár ránk az olcsó energia aranykorának elmúltával? Milyen irányba haladunk, amikor a fejlődés üteme csökken, és a fenntarthatóság kérdései egyre sürgetőbbé válnak? Az

Ez itt a Zéróosztó, a G7 elemzői szeglete, amelyben külső elemzők, szakértők cikkei olvashatók. Az írások és az azokban megfogalmazott vélemények kizárólag a szerzők álláspontját tükrözik.

A könnyen kitermelhető fosszilis energiahordozók - amelyeket a természet több százmillió év alatt halmozott fel, mi pedig történelmi léptékkel mérve egy pillanat alatt felélünk - fokozatosan kimerülnek. Ennek nyomán a gazdaságunk eddig ismert fejlődési pályája is veszélybe kerül. Bár a megújuló energiaforrásokra való átállás elengedhetetlen, jelenlegi formájukban ezek számos szempontból nem képesek biztosítani ugyanazt az olcsó, nagy energiasűrűségű és megbízható ellátást, mint a fosszilis tüzelőanyagok.

A jövőben ezért egyre inkább szembe kell néznünk azzal, hogy az energiához való korlátozott hozzáférés miként fékezheti a gazdasági növekedést, és milyen mélyreható hatásai lehetnek társadalmaink komplexitására és jólétére. Ahogy látni fogjuk, mindez sok tekintetben nyomasztó kilátásokat vetít előre.

Sorozatunk előző epizódjaiban alaposan körbejártuk az energia elérhetősége, a gazdasági fejlődés és az emberi jólét közötti szoros kapcsolatot. Záró írásunkban arra fókuszálunk, milyen hatásokkal járhat, ha az energia fokozatosan egyre drágábbá válik.

Az első nagy kérdés az, hogy képesek vagyunk-e számottevően csökkenteni az energiaszükségletünket anélkül, hogy a gazdaság súlyos károkat szenvedne. Sorozatunk első részében bemutattuk, hogy az energia elérhetősége és megfizethetősége szoros összefüggésben áll a GDP alakulásával és a társadalmi jóléttel. Ez nem meglepő, hiszen az energia a technológia működtetésének alapvető és nélkülözhetetlen erőforrása.

A fosszilis energiahordozók intenzív felhasználása azonban komoly fenntarthatósági aggályokat vet fel. Emiatt már évtizedek óta erősödik az a politikai irányzat, amely szerint ezen a pályán változtatni kell, mert a jelenlegi modell hosszú távon nem tartható fenn. Ennek jegyében a politikai célokat előtérbe helyező, döntően nyugati országok ambiciózus vállalásokat tettek, és ezek elérését szolgáló intézkedési terveket dolgoztak ki.

Lokális szinten úgy tűnhet, hogy egyes országok sikeresen csökkentették energiafüggőségüket és fenntarthatóbbá tették gazdaságukat. Azonban, ha globális szinten nézünk a helyzetre, egészen eltérő kép bontakozik ki. A világgazdaság energiaintenzitása – ami az energiafelhasználás és a GDP viszonyát jelenti – az elmúlt évtizedek során csupán mérsékelt csökkenést mutatott, és ennek jelentős része az energiahatékonyság javulásának eredménye. Más szavakkal, nem sikerült a globális GDP-t úgy növelni, hogy közben az energiafogyasztás abszolút értékben csökkenjen – ellentétben azzal, amit sok esetben a túlzottan optimista energiaátmeneti narratívák sugallnak.

A fejlett országokban tapasztalható látszólagos energiahatékonyság nagymértékben annak köszönhető, hogy az energiaintenzív ipari folyamatok jelentős részét áthelyezték a feltörekvő gazdaságokba, főként Ázsiába, ahol Kína, India, Indonézia és Vietnam játszanak kiemelkedő szerepet. Ennek eredményeként a nyugati országok bruttó hazai termékének mögötti valós energiafelhasználás javarészt ezekben a fejlődő régiókban realizálódik.

Ezzel egy időben a fejlett országok gazdasági szerkezete fokozatosan elmozdult a szolgáltató szektor irányába, amelynek finanszírozása egyre inkább hitelalapúvá vált, hogy fenntartsák a látszólagos GDP-növekedést. (Ha a GDP-arányos költségvetési hiányt 2 százalékos szinten korlátoznák, a legtöbb nyugati ország gazdasága már körülbelül 15 éve stagnálna.)

Összességében tehát továbbra sem sikerült nélkülözni az energiát, amely a gazdaság működésének kritikus inputja. A társadalom a jövőben sem kerülheti el, hogy jelentős beruházásokat hajtson végre annak érdekében, hogy biztosítsa a működéséhez szükséges energiamennyiséget. A jövő gazdasági teljesítménye szempontjából pedig meghatározó lesz, hogy milyen költséggel tudjuk előállítani a gazdaság működéséhez nélkülözhetetlen energiát.

Gazdaságunk energia nélkül nem működhet, ráadásul az energia a jövőben várhatóan drágább és kevésbé elérhető lesz. Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, az, hogy egy adott pillanatban olcsónak tűnik az energia, ne tévesszen meg senkit: az ár nem feltétlenül tükrözi a tényleges társadalmi ráfordítást. (Jó példa erre, hogy az olaj ára jelenleg alig magasabb, mint az amerikai kitermelési költség.) A valós költség a szükséges beruházások formájában nő, amit jól jelez a csökkenő EROI. Az EROI (Energy Return on Investment) megmutatja, hogy egységnyi befektetett energiával mennyi hasznos energiát tudunk előállítani - vagyis mennyi energia marad más gazdasági és társadalmi tevékenységekre.

Jelenleg két meghatározó trend formálja az energia megfizethetőségét és elérhetőségét. Az egyik fő tényező a fosszilis energiahordozók kitermelésének egyre bonyolultabbá és drágábbá válása. A könnyen hozzáférhető készletek kimerülése miatt a kitermeléshez szükséges energiaarány (EROI) folyamatosan csökken, ami azt jelenti, hogy egyre több energiát kell befektetni ahhoz, hogy ugyanannyi hasznos energiát nyerjünk ki. Ezzel párhuzamosan a megújuló energiaforrások is teret nyernek, azonban ezek alacsonyabb nettó energiahányaddal és magasabb kezdeti költségekkel járnak, ami megnehezíti a széleskörű elterjedésüket.

Összességében, ahogy a legolcsóbban kitermelhető fosszilis készletek elfogynak, és egyre nagyobb arányban támaszkodunk a megújulókra, az energiatermelés átlagos EROI-értéke csökkenni fog. Egyszerűbben: egyre több erőforrást kell befektetni ugyanannyi energia előállításához, ami csökkenti a gazdaság növekedési potenciálját, hiszen kevesebb erőforrás marad más célokra.

Ahogyan korábbi cikkeinkben is részleteztük, a fosszilis energiahordozók EROI-értéke évtizedek óta folyamatos csökkenésen megy keresztül. Az Egyesült Államok olajkitermelése az 1930-as években még a lenyűgöző 100:1 arányt is elérte. Manapság azonban az újonnan felfedezett mezők EROI-értéke 10-20:1 között mozog, míg a nem konvencionális források, mint például az olajhomok vagy a rétegrepesztéssel nyert palaolaj, csupán 3-5:1 értékeket produkálnak.

A megújuló energiaforrások - noha klímaszempontból előnyösebbnek tartják őket*

Az EU által kitűzött klímacélok szerint 2050-re és 2060-ra az energiamix radikális átalakulása várható. A modellezések alapján, ha az energiarendszer 75 százalékban megújuló forrásokra támaszkodik, az átlagos EROI 9 és 6 közé eshet, 100 százalékos megújuló részarány mellett pedig akár 5 alá is süllyedhet.

Ez drámai hatással lenne a gazdaságokra: a Locomotion-tanulmány szerint elkerülhetetlen lenne, hogy az EU feladja hagyományos növekedési céljait, és a hangsúlyt a fenntarthatóságra helyezze át. Ez viszont jelentős jólétvesztést eredményezne a választópolgárok számára a jelenlegi életminőséghez képest.

Az energia megfizethetőségének és elérhetőségének csökkenése komoly hatással lesz a gazdaságra. Ahogy az energia-előállítás EROI-értéke mérséklődik, egyre nagyobb arányban kell a pénzügyi és anyagi erőforrásokat pusztán az energiarendszer fenntartására fordítani. Vagyis a GDP növekvő hányada megy el energiatermelésre, így kevesebb jut fogyasztásra vagy a jövőbeli növekedést szolgáló beruházásokra.

Az emelkedő beruházási igények - legyen szó pénzről, munkaerőről vagy nyersanyagokról - elvonják az erőforrásokat olyan területekről, amelyek közvetlenül hozzájárulnak a lakosság jólétéhez. Például a szélturbinák és napelemparkok építéséhez hatalmas mennyiségű acélra, betonra és egyéb ipari alapanyagra van szükség - ezek az erőforrások így nem fordíthatók lakóingatlanokra vagy más, az életszínvonalat közvetlenül javító célokra.

Bár a bruttó hazai termék (GDP) továbbra is emelkedhet, részben a megújuló energiaforrásokba irányuló jelentős beruházások révén, amelyek mind hozzájárulnak a GDP növekedéséhez, függetlenül attól, hogy ezek mennyire térülnek meg, ez a növekedés egyre inkább függetlenedik a közvetlen fogyasztás bővülésétől és a lakosság életminőségének javulásától.

Amennyiben 2050-2060 környékén az EROI értéke valóban 10 alá, akár 6-8 közé csökken, az jelentős következményekkel járhat a fogyasztási szokásokra.

Összességében megállapítható, hogy a csökkenő EROI (Energia Helyettesítő Arány) és az olcsó energiaforrásokhoz való hozzáférés csökkenése alapvetően megváltoztatja a gazdasági növekedés irányát. Hosszú távon ez a tendencia akár az életszínvonal csökkenéséhez is vezethet - még akkor is, ha a hivatalos gazdasági mutatók, mint például a GDP, kezdetben nem tükrözik ennek a hatását.

Izgalmas és aggasztó kérdés, hogy a dráguló és egyre nehezen hozzáférhető energia milyen következményekkel járhat a társadalom számára. A történelem során, különösen az ipari forradalom óta, a technológiai fejlődés és a bőséges, megfizethető energia együtt jártak a társadalmi előrelépésekkel. De mi történik, ha a jövőben a helyzet megfordul, és a rendelkezésre álló energia csökkenésével kell szembenéznünk? Milyen hatással lesz ez az életminőségünkre, a gazdaságra és a társadalmi struktúrákra? Az energiahiány miatti kihívások újfajta innovációkat és alkalmazkodást kívánhatnak, de a társadalmi feszültségek is fokozódhatnak. A jövőnk alakulása tehát nemcsak technológiai, hanem mélyen emberi kérdés is, amely komoly átgondolást igényel.

Sorozatunk második részében feltártuk, hogy a komplex társadalmak működéséhez nem csupán az energia mennyisége, hanem annak minősége is elengedhetetlen. Ahogy egy társadalom egyre bonyolultabbá válik - beleértve az adminisztratív, egészségügyi, oktatási, technológiai és infrastrukturális alrendszereket -, úgy nő az igénye a nettó energiamennyiségre, amely a fenntartható működéséhez szükséges.

Joseph Tainter kutatásai rámutatnak: a társadalmi komplexitás fenntartása energiaigényes, és csak akkor lehetséges hosszú távon, ha bőséges és olcsó energia áll rendelkezésre. Charles Hall és munkatársai számításai szerint a mai modern, fejlett társadalmak működéséhez legalább 10:1-es EROI-érték szükséges. Ha ez az arány 5:1 alá csökken, a társadalom az iparosodás előtti gazdasági struktúrákhoz hasonló szintre esik vissza - a jelenlegi rendszerek fenntartása ilyen körülmények között rendkívül nehézzé válna. Weissbach és kollégái termodinamikai és mérnöki modellek alapján úgy becsülik, hogy a gazdaságossági küszöbérték 7:1 körül van.

A jelenlegi tendenciák szerint a globális energiatermelés átlagos EROI-értéke 2050-2060 között akár 6-9-re is csökkenhet. Ez a szám önmagában még nem jelenti a rendszer azonnali összeomlását, de komoly kihívások elé állíthatja a társadalmi struktúrák működését. Különösen érintettek lesznek azok a területek, amelyek számára elengedhetetlen a magas nettó energiahozam, mint például az egészségügy, az oktatás, vagy a fejlett digitális infrastruktúrák. Ezek a szektorok hosszú távon nem tarthatók fenn alacsony EROI mellett, ami egy újfajta kihívást jelent a jövő társadalmi és gazdasági stabilitása szempontjából.

Ezeken a területeken már most komoly problémák tapasztalhatók a fejlett társadalmakban, ám ezek elsősorban kedvezőtlen demográfiai tendenciáknak tulajdoníthatók. Az energetikai korlátok hatása később jelentkezik majd, de végső soron ugyanoda vezet: nem jut elegendő erőforrás - például munkaerő - ezen alapvető funkciók fenntartására.

Joseph Tainter egyik kulcsmegállapítása, hogy

Amikor egy társadalom energetikai alapjai meggyengülnek, az általában nem hirtelen összeomlást hoz magával. Sokkal inkább egy fokozatos, szisztematikus funkcióvesztés figyelhető meg:

Az államok fokozatosan elveszítik képességüket arra, hogy fenntartsák intézményeik színvonalát, ami a közigazgatás hatékonyságának csökkenéséhez vezet. Ez a tendencia egyre növekvő elégedetlenséget gerjeszt a társadalomban, és gyengíti a közösségi összetartást is. Ezzel párhuzamosan a gazdasági és technológiai innováció üteme is visszaeshet, hiszen a kutatás-fejlesztés sikeressége szorosan összefügg a magas EROI (energia megtérülési arány) biztosításával.

Összegzésképpen elmondható, hogy ha az EROI ténylegesen a 2050-2060-as időszakra 6-9 közé csökken, akkor ez komoly strukturális kihívások elé állíthatja a modern társadalmakat. A gazdasági növekedés fenntarthatósága, a társadalmi komplexitás szintje, valamint az általános jólét is jelentős nyomás alá kerülhet. Az eddig tárgyalt összefüggések tükrében ez a forgatókönyv nem csupán elképzelhető, hanem egyre inkább valósággá válik, hacsak nem következik be radikális változás az energiafelhasználási szokásainkban és gazdasági struktúráinkban.